Legyen tartásunk! – Thury Gábor jegyzete

Teljesen egyetértek Császár Gáborral, s nem azért, mert a korábbi kiváló irányító éppen 247 mérkőzéssel játszott többet a férfi kézilabda-válogatottban, mint én...

Engedjék meg ezt az ironikus mondatot a 40–23-ra elvesztett dán–magyar negyeddöntő után: elsősorban azért, mert a magyar válogatott elérte a célját, a svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokságon bejutott a legjobb nyolc közé, ezzel kivívta a jogot, hogy részt vehessen az olimpiai kvalifikációs tornán. Ám rögtön hozzáteszem, amit Császár is mondott, reméli, levonjuk a tanulságot, hogy a 2024. márciusi selejtezőn kijussunk Párizsba.

Egy részsiker – jelen esetben esély a francia fővárosban a szereplésre – kétféle ingert válthat ki: megvan, amit akartunk, megyünk tovább, de nincs tragédia, ha kikapunk. A másik, hogy pszichésen feldobott állapotban még egy jobb együttest is legyőzünk – lássuk, mire megyünk a vb legjobb négy csapata között!

Vallom, karosszékből nem szakmabeli ne ítélkezzen a sportoló hozzáállásáról – ám a látottak azt mondatják velem, túl hamar megadtuk magunkat, 17 gólos vereségre ne keressünk más mentséget. Az ellenfél edzője, Nikolaj Jacobsen tökéletesnek minősítette csapata játékát, de két együttes van a pályán – és a mi teljesítményünket hogyan minősítsük?

Úgy általában mintha hiányozna belőlünk az északi válogatottak elnyűhetetlen fizikuma, engedtessék meg egy szakmai észrevétel is: valahogy nem bírunk az ellenfél indításaival, mi pedig nem forszírozzuk ezt a támadási fegyvert. Egyben lehet bízni, több mint egy év van a selejtezőtornáig.

Viszont a következő meccset Norvégia ellen pénteken játsszuk, katasztrofális vereséggel a lábakban, kezekben és főleg a fejekben. S ne bízzunk abban, hogy Norvégia fáradt lesz, mert Spanyolország csak kétszeri hosszabbításban rágta át magát rajta. Mert titkon a dánok ellen abban (is) reménykedtünk, hogy eggyel több volt a pihenőnapunk... A vb-n ez volt a hetedik mérkőzés, de egy világverseny ilyen!

Egyetértek azzal a megállapítással, hogy ez a mi csapatunk a győzelmeivel és a vereségeivel, de az ilyen zakókat el kellene kerülni, hogy a többes szám első személyű viszony megmaradjon.

Megvan, amit akartunk, megyünk tovább, de így ne kapjunk ki!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!