Sportrádió: Nem titkolt cél a final four Szegeden jövőre – Kiss Bence

2022.06.14. 18:29
null
Kiss Bence (Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország)
Kiss Bence, a Pick Szeged magyar bajnoki címét megvédő férfi kézilabdacsapatának cégvezetője telefonon keresztül volt Szegő Tibor vendége a Sportrádió Hazafutás című műsorában. Többek között a szezonzáró hangulatáról, az elmúlt idényről és a következő évad céljairól is beszélt.

 

„Fantasztikus volt a hétfői hangulat az újszegedi szezonzárón, a jelenlévő gyerekek sokat emeltek a hangulaton, a bajnoki cím nagyon fontos volt mindenki számára” – kezdte Kiss Bence, majd kitért az idény bővebb értékelésére is.

„Több céllal vágtunk neki ennek az évadnak. A Bajnokok Ligájában – attól függetlenül, hogy nagyon jó csoportszakaszt zártunk – belefutottunk nem várt vereségekbe, majd a Flensburg megérdemelten jutott tovább a negyeddöntőbe jutásért vívott párharcból, így az általunk vártnál korábban búcsúztunk. Ezt követően a Magyar Kupában az elődöntőben maradtunk alul a Veszprémmel szemben, így nekünk az év végére a magyar bajnokság megnyerése maradt a célunk, és ebbe fektettük minden energiánkat, és nagyon örülünk, hogy ez megtérült” – fogalmazott a cégvezető, hozzátéve: a következő idényben sem változnak a kitűzött célok.

„Azt tervezzük, hogy jövőre megvédjük újra a bajnoki címet, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában viszont magasabbra kell tennünk a lécet, mint amit idén elértünk. Nem titkolt célunk, hogy mi is beverekedjük magunkat a final fourba, és ennek megfelelően dolgozunk. Ettől függetlenül a csapatunk nagyjából véglegesnek mondható a következő idényre” – árulta el Kiss.

Legfrissebb hírek

A Szeged idegenbeli döntetlennel zárta a férfi kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2026.03.11. 20:33

Új elnök kerül az igazgatóság élére a szegedi férfi kézilabdaklubban

Kézilabda
2026.03.06. 10:34

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Bánhidi Bence: A legjobb szó a GOG-ra a kiszámíthatatlan

Kézilabda
2026.03.05. 09:03

Férfi kézilabda BL: Szita Zoltánék simán nyertek; a Kielce megelőzte a Veszprémet; a PSG csak ikszelt

Kézilabda
2026.03.04. 22:45

Már csak a harmadik hely lehet a Veszprém célja a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.25. 10:00

Kiss Bence: Vissza akarunk vágni a Debrecennek!

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 09:42

Már nem szabad hibáznia az Építőknek, ha Kölnről álmodik

Kézilabda
2026.02.19. 09:53
Ezek is érdekelhetik