Férfi kézi: Petar Nenadics lemondta a válogatottságot

V. Á.V. Á.
2022.02.18. 10:50
null
Nenadics nem lép többet pályára a szerb válogatottban (Fotó: AFP)
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának 35 éves irányító-átlövője, Petar Nenadics (ismét) lemondta a szerb válogatottságot – írja a klub honlapja.

Nenadics 2018-ban már lemondta egyszer a válogatottságot, de tavaly visszatért. A magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság rajtja előtt bő egy hónappal azonban megsérült, így nem lehetett ott a tornán. A sorsdöntő, franciák elleni csoportmeccsre ugyan becserélték a keretbe, de nem volt ott a szegedi találkozón.

A 35 éves klasszis tagja volt a 2012-ben Eb-ezüstöt szerző szerb együttesnek. A nemzeti csapatban 78 mérkőzésen 213 gólt szerzett.

„Több napos gondolkodás után, nehéz szívvel, de hideg fejjel úgy döntöttem, hogy befejezem pályafutásomat a szerb válogatottban és lemondom a válogatottságot. Ez a döntés volt az egyik legnehezebb az életemben, de tudom, hogy helyesen döntöttem. Sok szép pillanatot éltünk meg közösen, számtalanszor örültünk együtt, voltak hullámvölgyeink, sok szép eredményt értünk el a serdülőtől a felnőttválogatottig. Sokat nevettünk, örültünk és persze voltak nehéz pillanatok, könnyek is, de mindannyian egy közös kis családot alkottunk, ez a közösség segített ki minket, mindig, hogy erősebben jöttünk ki. A döntésemnek nincs konkrét oka, úgy éreztem, itt az ideje a visszavonulásnak, itt az ideje, hogy egy fiatalabb generációra bízzam a csapatot. Úgy gondolom, ez kötelességem. Tehetséges fiatalok jönnek, akik már bizonyították, hogy van bennük potenciál. Mindig teljes szívemből szurkolok a válogatottnak, bárhol is legyek, harcostársaimért, barátaimért, testvéreimért… Szerbia a hazám, ezt a mezt hordani a legjobb dolog a világon, büszkén viselje mindenki a jövő generációiban” – idézi Nenadics – a Szerb Kézilabda-szövetség honlapján olvasható– búcsúját a Veszprém honlapja.


Legfrissebb hírek

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
22 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
2026.06.10. 14:05

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.06.08. 19:20

Kézilabda: a Veszprém az U20-as, az FTC az U18-as fiúbajnok

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:27

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

A két öngólt vétő Szerbia csúnyán kikapott Mexikótól, Csehország Guatemalát győzte le felkészülési mérkőzésen

Foci vb 2026
2026.06.05. 10:24

Kézilabda: jön az ifjúsági leány BL budapesti négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.05. 09:01
Ezek is érdekelhetik