Férfi kézi: Egy véletlen mozdulat tönkretett mindent egy időre – Máthé Dominik

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.02.28. 13:14
null
Máthé vélhetően a jövő januári vb-t is kihagyja (Fotó: AFP)
Súlyos térdsérülése miatt csaknem egy évig, jövő februárig nem kézilabdázhat Máthé Dominik válogatott jobbátlövő – írja az MTI.


A norvég Elverum játékosa február 17-én, csapata Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén sérült meg, majd egy héttel később, múlt csütörtökön műtötték meg Oslóban. Az orvosi beavatkozás öt órán keresztül tartott.

Máthé hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, emlékszik a sérülésének körülményeire, és az volt számára furcsa, hogy a saját lábán ment le a pályáról, de hamarosan nagyon megfájdult a térde.

„Egy véletlen mozdulat tönkretett mindent egy időre” – nyilatkozta.

Hozzátette, egy év kihagyást jósoltak neki, és valószínűleg a jövő januári világbajnokságot is ki kell hagynia, hiszen várhatóan februárban tud először játszani. Mint mondta, a műtét után meglepődtek az orvosok, mert 60-70 fokban már be tudja hajlítani a lábát.

A 36-szoros válogatott jobbátlövő szülei egy hetet Elverumban töltenek, az édesanyja a főzésben is segít majd neki, mert Máthé – amint jelezte – eléggé hízékony, ezért erre akar a legjobban odafigyelni a rehabilitáció első időszakában.

Elárulta, a szerdai Elverum–Pick Szeged BL-meccsre kilátogat, de norvég csapata többi mérkőzésén nem lesz ott, mert nagyon rossz érzés számára kívülállóként nézni a találkozókat. Elverumban egyébként mindenki támogatja és segít neki, sőt Párizsból is keresték már, hiszen nyártól a Paris Saint-Germain játékosa lesz.

Máthé Dominik elmondta, a PSG szakmai igazgatója és vezetőedzője is támogatja, még a világklasszis Nikola Karabatic is üzent neki.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
18 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza a Valladolidba

Kézilabda
2026.09.12. 21:54