Férfi kézi: a Veszprém korábbi edzője lett a cseh kapitány

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 20:40
null
Xavier Sabaté lett az új cseh kapitány (Fotó: AFP)
A Cseh Kézilabda-szövetség pénteken jelentette be, hogy férfi válogatottja irányítását a Telekom Veszprém korábbi vezetőedzője, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, Xavier Sabaté veszi át. 

A spanyol tréner a Barcelona utánpótlásában kezdett el edzősködni, majd a Telekom Veszprém másodedzője, 2015-ben pedig vezetőedzője lett. Mindeközben 2016-ban kiderült, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját is ő tölti be a 2017-es világbajnokság végéig. Az említett vb-n negyeddöntőig menetelt a válogatott, s végül a hetedik helyen zárt.

Sabaté Veszprémben Bajnokok Ligája-döntőt is vívhatott csapatával, Magyarországról távozva pedig 2018-ban Lengyelországba szerződött.

Új állomása a cseh válogatott, így a magyar kispad után másodszor vállal munkát egy nemzeti együttesnél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik