Férfi kézi: két kulcsemberével is hosszabbított a PSG

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 16:25
null
Henrik Toft Hansen újabb címeket nyerne a PSG-vel (Fotó: psg.fr)
Két beállója, Henrik Toft Hansen és Kamil Syprzak szerződését is meghosszabbította a francia férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain – írja a klub honlapja.


Ezen a héten már a harmadik kulcsemberével hosszabbított a PSG, hétfőn Nikola Karabatic írt alá 2023-ig, csütörtökön pedig a dán Henrik Toft Hansen és a lengyel Kamil Syprzak kötelezte el magát, szintén ugyaneddig.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Henrik Toft Hansen 2018-ban a német Flensburgtól érkezett a francia fővárosba, a klub színeiben 114 mérkőzésen 190 gólt szerzett.

„Elsődleges volt számomra, hogy Párizsban folytassam a karrierem. Szerencsés vagyok, hogy a világ egyik legnagyobb klubjában játszhatok, amely minden fronton a végső győzelemre törekszik”
– mondta el az aláírást követően a 34 éves klasszis.

A 30 esztendős Syprzak 2019-ben, a Barcelonától igazolt a PSG-hez. Idén májusban a klub harmadik beállója, Luka Karabatic is szerződést hosszabbított.

Mint ismert, a következő évadban már magyar játékosa is lesz a francia sztárgárdának, a jobbátlövő Máthé Dominik (Elverum) személyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik