Női kézi BL: a Bukarest és a Ljubljana is vereséggel kezdett

2021.09.12. 17:35
null
Henny Reistad (a labdával) győztes meccsen debütált a BL-ben az Esbjerg játékosaként (Fotó: Imago)
A CSM Bucuresti és a Krim Ljubljana is kikapott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Az Esbjerg rögtön egy fontos skalppal kezdte a sorozatot, az utolsó négy percben egy 4–0-s sorozattal fordította a maga javára a CSM Busuresti elleni találkozót. Az utolsó két gólt a jobbszélső Marit Rösberg Jacobsen szerezte. A románoknál Cristina Neagu nem tudott betalálni az első félidőben, és összesen is hat kísérletből csak két gólt ért el, emellett öt technikai hibája is volt. A CSM-ben így hiába védett kiválóan Jelena Grubisic (16 lövést hárított, ami 43 százalékos hatékonyságot jelentett), pont nélkül távozott a Bukarest. A dánoknál a Vipersből érkező norvég szupertehetség, Henny Reistadötször talált be.

Az Esbjerg győztes gólja

A BL-be egy év szünet után visszatérő svéd Sävehof egy góllal verte a nyáron alaposan megerősített, de egyelőre még kevésbé egységes játékot mutató Ljubljanát. A svédeknél a korábbi érdi Jamina Roberts tíz gólt lőtt, míg a győztes találat Nina Koppang nevéhez fűződik 20 másodperccel a vége előtt.

A Sävehof győztes gólja

Az újonc, montenegrói válogatottakkal felálló török Kastamonunak még nagy falat volt az Odense. A korábbi győri Jovanka Radicsevics kilencszer talált be a hazai csapatban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román) 22–21 (13–10)
Ld: Tranborg, Reistad 5-5, ill. Omoregie 5

B-CSOPORT
Sävehof (svéd)–Krim Ljubljana (szlovén) 29–28 (11–13)
Ld: Roberts 10, ill. Stanko 7
Kastamonu (török)–Odense (dán) 25–31 (11–15)
Ld: Radicsevics 9, ill. Höjlund 7
Metz (francia)–CSZKA Moszkva (orosz)– elmarad

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21