Férfi kézi: a Szeged 2025-ig hosszabbított Bánhidi Bencével – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.05.11. 12:03
null
Új szerződése alapján 2025-ig maradhat a Szeged játékosa Bánhidi Bence (Fotó: Árvai Károly)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a Mol-Pick Szeged NB I-es férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Bánhidi Bence, az együttes kiváló beállója 2025-ig meghosszabbította a megállapodását.

A 26 esztendős kézilabdázó 2016-ban a Balatonfüredtől igazolt a szegediekhez, akikkel 2018-ban bajnoki címet, egy évvel később Magyar Kupát nyert.

Bánhidi Bence 2014-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, a 2020-as Európa-bajnokságon beválasztották a torna álomcsapatába.

A Magyar Kézlabda-szövetség 2019-ben és 2020-ban is Bánhidit választotta meg az év legjobb játékosának a férfiaknál.

„A hír, amit most örömmel jelentek be a szurkolóinknak, olyan, mint egy nagy győzelem – idézi a pickhandball.hu Szűcs Ernő Pétert, a Szeged elnökét. – Nem túlzás ez a megfogalmazás, hiszen a legnagyobb klubokkal versenyeztünk Bence hosszú távú szerződéséért, így egy rendkívüli csatát nyertünk meg. Klubunk kiváló játékosával sikerült hosszabbítanunk, válogatott beállónk, Bánhidi Bence 2025-ig a Mol-Pick Szeged kézilabdázója marad. Az új igazolásaink mellett ez komoly erősítés, az egyik legnagyobb értékünkkel sikerült megállapodnunk, és ami mindenki számára nagy boldogság, hogy további négy évig biztosan a #handballfamily tagja marad.”

Bánhidi az M1 aktuális csatornán elismerte, hogy a Telekom Veszprém, a Barcelona és a Paris Saint-Germain csapatától is kapott ajánlatot, a tárgyalásig is eljutottak, mégsem távozik jelenlegi együttesétől.

„Jól érzem magam a csapatnál, a városban, ennél nem is kell több egy sportolónak – így Bánhidi Bence. Komoly célokért küzdünk, és én ezt szeretném a társaimmal megvalósítani. Ez a szerződéshosszabbítás is jelzi, hogy hosszú távra tervezek Szegeden, ahol kiváló szakmai munka folyik. A fejlődésem biztosított, remek szurkolótábor áll mögöttünk, és az év végétől olyan arénában játszhatunk majd, amely Európa egyik fellegvárává válhat. Én ennek az együttesnek maradok a tagja, s azon leszek, hogy itthon és a nemzetközi porondon is trófeákat gyűjtsünk be.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06
Ezek is érdekelhetik