Női kézi: Más módon szeretnék kiszállni a kézilabdából – Neagu

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2021.04.22. 11:02
null
Cristina Neagu szünetet tart (Fotó: AFP)
A fizikai és lelki fáradtsággal, illetve sérüléseivel indokolta Cristina Neagu, hogy idén már nem lép pályára a román női kézilabda-válogatottban. A CSM Bucuresti balátlövője az Észak-Macedónia elleni győztes világbajnoki selejtező után azt is elmondta, hogy amennyiben Románia kijutott volna az idei nyári olimpiára, a tokiói játékok után végleg visszavonult volna a nemzeti együttesből.  

 

 

„Szünetet tartok, pihenni szeretnék, ezért nagy valószínűséggel 2021-ben már nem játszom a válogatottban. Remélem, utána új energiákkal, friss motivációval tudok visszatérni” – mondta a Digisport televíziónak Neagu, aki szerint a többi játékosnak meg kell tanulnia nélküle is játszania, mert a csapat nem függhet egyetlen embertől.

Neagu úgy gondolja, hogy bár a párizsi olimpia idején már 36 éves lesz, az még talán belefér a pályafutásába.

„Más módon szeretnék kiszállni a kézilabdából. Sok van még 2024-ig, elsősorban egészséges szeretnék lenni. Ha ez meglesz és tudok játszani a klubomban, minden bizonnyal visszatérek a válogatottba is” – nyilatkozta Neagu.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Nem lesz teljes magyar ág a final fourig vezető úton, akár két csapatunk is eljuthat a négybe

Kézilabda
2026.02.21. 19:44

Böde-Bíró Blanka: Minden vereség fájdalmas, ez most még inkább az

Kézilabda
2026.02.15. 07:20
Ezek is érdekelhetik