Kézilabda: friss BL-győztes játékos járt Győrben – kép

H. D.H. D.
2021.01.08. 11:41
null
Bartha Csaba (balra), az ETO elnöke és Rune Dahmke, a THW Kiel balszélsője (Fotó: <a href="https://www.gyorietokc.hu/hu/hirek/hir/6981" target="_blank">gyorietokc.hu</a>)
A Győri ETO női kézilabdacsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy különleges vendéget, egy friss Bajnokok Ligája-győztes játékost köszönthettek Győrben: a THW Kiel balszélsője, Rune Dahmke párját, Stine Oftedalt látogatta meg, és röviden nyilatkozott is az ETO klubhonlapjának.

 

Mint ismert, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája decemberben megrendezett kölni négyes döntőjét a Kiel nyerte meg, a sikerben pedig Rune Dahmke is főszerepet játszott. A német balszélső szerint a trófea megszerzését elsősorban a győzelembe vetett hitnek, illetve annak köszönhetik, hogy nem engedtek lerohanásokat a Barcának.

Párja, a szintén BL-győztes Stine Oftedal elmondta, eksztázisban nézte a finálét, az érzelmek teljes skáláját átélte a meccsek alatt.

„Mindketten megnyertük a legrangosabb klubsorozatot. Ez igazán különleges érzés, és örömmel tölt el minket életünk végéig!” – mondta a 27 éves német szélső.

Dahmke azt is elárulta, természetesen szoktak a kézilabdáról beszélgetni, de igyekeznek megtartani az egyensúlyt a sport és a többi téma között. A német válogatott játékos hozzátette, az elmúlt években többször is megfordult Győrben, amelyet szeretni való, csodás városnak ismert meg.

„Jelen pillanatban mindkettőnknek 2022 nyaráig van érvényes szerződése. Ezután még nem tudjuk, mi fog történni. Lehet, hogy utána is még egy ideig távkapcsolatban maradunk kézilabda-pályafutásunk miatt, de az is biztos, hogy mindketten nagyon várjuk már, hogy végleg összeköltözzünk és felkészüljünk a családi életre!” – mondta a közös jövőbeli terveikkel kapcsolatban Dahmke.

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39