Férfi kézi: Nem lehetek pesszimista, egyszer véget ér ez a rossz álom – Pastor

2020.11.12. 10:38
null
Juan Carlos Pastor szerint erősnek kell maradniuk (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A koronavírus miatt ismét nem tud mérkőzést játszani a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Juan Carlos Pastor vezetőedző a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva azt mondta, ebben a nehéz helyzetben is erősnek kell maradniuk.

 

A Tisza-parti klub szerdán bejelentette, három játékosának pozitív lett a legutóbbi koronavírustesztje. A közelmúltban ez a harmadik eset a Szegednél: először szeptember közepén jelent meg a koronavírus (akkor hat játékos fertőződött meg), majd a hónap végén újabb játékosnak lett pozitív a tesztje.

„Nekem mindig pozitívnak kell maradnom, még ebben a nehéz időszakban is
– utalt a lelkileg megpróbálkoztató helyzetre Juan Carlos Pastor, a Szeged spanyol vezetőedzője. – Nem könnyű, mert minden nap akad egy új probléma. Ha pesszimista lennék, vagy éppen negatívan látnám az életet, akkor hogyan működne minden? Ezt nem tehetem meg a játékosok és a munkatársaim miatt, így mindig, minden pillanatban erős maradok. Ebben a helyzetben is együtt kell maradnunk, ez fontos. Egy napon biztosan véget ér majd ez a rossz álom, én ebben hiszek, így élek. Fontos, hogy erősek maradjunk, mert ha végre újból minden működik majd, akkor könnyebb lesz a visszatérésünk.”

„Mi harcosok vagyunk! Ezt bizonyítottuk már a pályán. Ígérem, ezt a harcot folytatjuk majd, nem eshetünk el, és nem is bukunk el. Lesz kiút, biztos vagyok benne! Nagyon szeretnénk visszatérni azokhoz a napokhoz, amikor együtt, közösen, mindannyian edzünk, meccset játszunk, versenyzünk, meccseket nyerünk. Küzdeni a céljainkért, játszani a fantasztikus közönségünk előtt, látni, hogy megtelik a csarnok. Együtt, a Kékek-táborral elérni az álmainkat. Ezek a céljaink” – tette hozzá az 52 éves szakember.

A Magyar Kézilabda-szövetség elhalasztotta a szegediek Komló és Ferencváros elleni bajnoki mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 17:22

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20

Kézilabda: kikapott az ifjúsági fiúválogatott a svájciaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 20:02

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31