MKSZ: az 500 fős korlátozás a sportrendezvényekre nem vonatkozik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 16:07
null
Az MKSZ ajánlást fogalmazott meg a meccsrendezéshez (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
A hatályos jogszabályokat figyelembe véve a Magyar Kézilabda-szövetség az alábbi ajánlást tette a kézilabda-mérkőzések rendezésével kapcsolatban.

 

Az MKSZ hivatalos honlapján, az mksz.hu-n megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük.

„A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 2020. évi LVIII. törvény 38. pontja értelmében a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a Kormány rendeletében különös szabályokat állapíthat meg. A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvény hatálybalépésével életbe lépett a járványügyi készültségi időszak, amelynek keretében érvénybe lépett a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 285/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet, amely kizárólag a zenés, táncos rendezvények megtartása esetén írja elő, hogy a jelenlévők száma egy időben nem haladhatja meg az 500 főt. Mindezekre tekintettel az 500 fős nézőszám sportrendezvények tekintetében nem áll fenn.

Ugyanakkor kérjük a sportszervezeteket, hogy az MKSZ, az OSEI ajánlásait minden esetben tartsák szem előtt, tájékozódjanak az aktuális napi járványkészültségről, kövessék az Operatív Törzs tevékenységét.”

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
4 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
6 órája

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Kézilabda
2026.01.14. 13:12

Vámos Petra és Fazekas Gergő az év legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.09. 20:05

Ilyés Ferenc: A csoportból tovább kell jutnunk

Kézilabda
2026.01.09. 19:17

A 2027-es világbajnokság rendezőjeként a magyar küldöttség átvette a női kézilabda-vb zászlaját

Kézilabda
2025.12.14. 21:08

Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője

Kézilabda
2025.12.11. 19:12
Ezek is érdekelhetik