Kézi: a CSM Bucuresti a CAS-hoz fordulhat a bajnokság lezárása kapcsán

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 13:08
null
Neagu is részt vett az igazgatótanács ülésén (Fotó: CSM Bucuresti)
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz akar fordulni Gabriela Szabo, a CSM București klubigazgatója, mert a Román Kézilabda-szövetség (FRH) a bajnoki cím odaítélése nélkül zárta le a Nemzeti Liga küzdelmeit, és a csupán szabadkártyára javasolt fővárosi klub helyett az SCM Ramnicu Valceát nevezte a Bajnokok Ligájába.

A Telekom Sport televíziónak nyilatkozva Szabo igazságtalannak nevezte az FRH elnökségének többhetes vita után hétfőn meghozott döntését, ám azt nem fejtette ki, hogy annak melyik részletével nem ért egyet.

A SEPSI KOSARASAI IS HÁBOROGNAK

Nem a kézilabda-szövetség az egyetlen Romániában, amely elégedetlenséget váltott ki azon határozatával, hogy a bajnoki cím odaítélése nélkül zárta le az idényt. Az FRH után egy nappal a kosárlabda-szövetség (FRB) is hasonló döntést hozott, ami elsősorban a női bajnokság alapszakaszát toronymagasan megnyerő Sepsi SIC csapatának jött rosszul. A legutóbbi négy bajnokságban elsőként végző székelyföldi együttes vezetése azért sem érti a döntést, mivel a női liga csapatai 10:3 arányban arra voksoltak, hogy az alapszakasz végeredménye alapján hirdessenek bajnokot. Az FRB vezetése viszont a férfibajnokság állása (Kolozsvár és Nagyvárad azonos pontszámmal állt az élen, bár az egymás elleni eredmények előbbinek kedveztek) miatt inkább a szezon törlése mellett döntött.

Utánanéztünk, és a jogászaink is tanulmányozzák majd a döntést. Arra gondolunk, hogy megtámadjuk a Sportdöntőbíróságon. A városvezetések befektetik a pénzt, és a végén olyan döntések születnek, amelyek egyeseknek kedveznek, másokat pedig hátrányosan érintenek. Elveszett a munkánk” – mondta Szabo, aki a klub és a játékosok megsértését, valamint féltékenységet lát az FRH határozatában.

A bukaresti klub igazgatótanácsának szerdai ülésén az anyagi háttér javát is biztosító Főpolgármesteri Hivatal szintén támogatásáról biztosította a pereskedési terveket. Az ülésen a vezetők mellett a női kézilabdacsapat képviseletében Cristina Neagu és Crina Pintea játékosok, valamint Adrian Vasile edző is részt vettek, mert a fő téma a sportolók felé fennálló tartozások rendezése volt.

Aurelian Badulescu főpolgármester-helyettes ígéretet tett rá, hogy továbbra is kiemelt módon támogatják a klubot és a bukaresti sportéletet, az elmaradt fizetést pedig azonnal utalják, amint a városvezetés megkapja a pénzügyminisztériumtól az erre szánt erőforrásokat. A CSM a női csapatának három, a férfiegyüttesnek négy havi bérrel tartozik.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
5 órája

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
2026.01.16. 09:53
Ezek is érdekelhetik