Kézilabda: Portugáliában is lezárták a bajnokságokat

R. B.R. B.
2020.04.30. 10:43
null
A következő idényben is indulhat a BL-ben a Porto (Fotó: Koncz György)
A Portugál Kézilabda-szövetség szerdán a hivatalos honlapján bejelentette, a koronavírus-járvány miatt befejezettnek tekinti a 2019–2020-as idény versenysorozatait.

 

Ahogy Európában számos helyen már meghozták a döntést, Portugáliában is lezárták a kézilabdaidényt – derült ki a szövetség szerdai közleményéből.

A portugálok nem hirdetnek bajnokokat, s nincsenek kiesők. A nemzetközi porondon való indulásról a felfüggesztéskor elfoglalt helyezés dönt.

Ennek értelmében a Bajnokok Ligájában a férfiaknál a Porto képviseli az országot, illetve a Sporting a BL-ben vagy az Európa-ligában indulhat. A nőknél a Gaia az Európa-ligában vagy az EHF-kupán vehet részt.

A Benfica – amelynek vezetőedzője a magyar válogatottnál is dolgozó Chema Rodríguez lesz – az Európa-ligában szerepel majd.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
5 órája

Az olaszok ellen játszanak, de már a szerbekre is készülnek Chema Rodríguezék

Kézilabda
20 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

A Szeged idegenbeli döntetlennel zárta a férfi kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2026.03.11. 20:33

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Bánhidi Bence: A legjobb szó a GOG-ra a kiszámíthatatlan

Kézilabda
2026.03.05. 09:03

Férfi kézilabda BL: Szita Zoltánék simán nyertek; a Kielce megelőzte a Veszprémet; a PSG csak ikszelt

Kézilabda
2026.03.04. 22:45
Ezek is érdekelhetik