Női kézi: Mindenki figyeljen a másikra! – Görbicz Anita

K. F.K. F.
2020.03.17. 12:52
null
Görbicz Anita szerint a fegyelmezettség az egyik legfontosabb a vírus elleni harcban (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, Görbicz Anita Győr díszpolgára lett. Erről, a klubhűségről, pályafutása folytatásáról és a koronavírusról is beszélt a Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázója a Kisalföldnek.

 

„Az futott át az agyamon, hogy nem volt hiábavaló az a sok küzdés, a sok edzés, meg minden, ami a kézilabdával jár – mondta a megyei lapnak a csapattal együtt helyben korábban már kitüntetett Görbicz Anita, mire gondolt, amikor értesült az újabb elismeréséről. – Persze sosem az foglalkoztatott, hogy egyszer majd így is elismerik a munkámat, sokkal inkább a kézilabdás címekre hajtottam. Szerencsére azt csinálhattam és csinálhatom most is, amit igazán szeretek, talán ez a titka a sikereknek.”

A kérdésre, hogy valaha megfordult-e a fejében, hogy más klubba igazoljon, a következőt válaszolta:

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Voltak csábító ajánlatok, voltak kísértések, de akármilyen nagy szónak is tűnik, nekem az volt az álmom, hogy itt, Győrben, az ETO-val érjem el a legnagyobb sikereimet. Sokáig nem sikerült az áttörés, a kupadöntőkben rendre alulmaradtunk, akkor megfordult néha a fejemben, hogy lehet, mégis váltanom kellene. Aztán hamar elhessegettem ezeket a gondolatokat, maradtam az ETO-ban, s végül a gyerekkori álmom valóra vált: Győrben, nevelőegyesületemben tudtam kiteljesedni.”

Görbicznek egy éve még van a szerződéséből, és bár jövőre már edző is lesz, még játszani is szeretne – most például alig várja, hogy kisebb műtéte után visszatérhessen.

„Erőben már nagyjából utolértem magam, a játék, inkább már csak a kézilabda hiányzott. Most úgy fest, ez egy darabig nem is változik, de ez van, ezzel kell együtt élni – utalt a klasszis kézilabdázó a bajnokságok koronavírus-járvány miatti felfüggesztésére. – Napjainkban nem a sport, a kézilabda a legfontosabb, hanem az, hogy a világ kilábaljon ebből a járványból. Ha ez megtörténik, akkor megint lehet beszélni meccsekről, esélyekről, de ebben az időszakban mindenki figyeljen a másikra, mert ha fegyelmezetten állunk hozzá ehhez az egészhez, akkor annál előbb helyreáll a megszokott rend.”

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
4 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
18 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
21 órája

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59