Kézilabda: ismét elhalasztották az olimpiai selejtezőket

R. B.R. B.
2020.03.25. 10:15
null
Ismét elhalasztották az olimpiai selejtezőket (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ, archív)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség szerdai közleményében bejelentette, hogy mivel a tokiói olimpiát elhalasztják, a nyári játékok selejtező tornáit sem rendezik meg júniusban.

 

Mint ismert, az IHF nemrég júniusra halasztotta a tornákat – többek között a győri kvalifikációs viadalt is, amelyen a magyar női válogatott Oroszországgal, Szerbiával és Kazahsztánnal küzdött volna meg.

Abe Sinzo, Japán miniszterelnöke és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke közös közleményben jelentette be, hogy a világon végigsöprő koronavírus-járvány miatt idén nem rendezik meg Tokióban a nyári olimpiát, legkésőbb egy évvel elhalasztják, azaz 2021 nyarán kerítenek majd rá sort.

Az IHF jelezte, emiatt ismét elhalasztja a selejtezőket. Új időpont egyelőre nincs.

Az eredetileg márciusra kiírt, majd júniusra halasztott női olimpiai selejtezők az eredetileg kijelölt rendezőkkel (Magyarország, Montenegró, Spanyolország) kerülnek sorra. Ennek értelmében a magyar csapat Győrben léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12