Női kézi-vb: a közös szenegáli-brazil táncnál már nem lesz jobb a tornán – videó

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 11:41
Brazília hétfőn 22–18-ra legyőzte Szenegált a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságon, ezzel megszerezte a 17. helyet, a meccs mégsem az eredményről marad igazán emlékezetes, hanem a két csapat lefújás utáni közös táncáról, amiben benne van minden, amiért a sportot szeretjük.
A brazilok és a szenegáliak közösen táncoltak (Fotó: IHF)
A brazilok és a szenegáliak közösen táncoltak (Fotó: IHF)
A brazilok és a szenegáliak közösen táncoltak (Fotó: IHF)
A brazilok és a szenegáliak közösen táncoltak (Fotó: IHF)
A brazilok és a szenegáliak közösen táncoltak (Fotó: IHF)

Az afrikai csapat már azzal történelmet írt, hogy első alkalommal kijutott a világbajnokságra, aztán a magyar válogatottat is a soraiban tudó C-csoport utolsó fordulójában Kazahsztán legyőzésével az első sikerét is begyűjtötte. A helyosztókon meglett a második is, Frédéric Bougeant együttese a Kongói DK-t múlta felül, majd az utolsó meccsén már nem bírt Brazíliával.

A szenegáli csapat ezzel együtt üde színfoltja volt a vb-nek, a játékosain látszódott, mennyire élvezik, hogy eljutottak Japánba, és ahogy arról maguk is beszéltek, amikor csak tehették, dalra fakadtak és táncolni kezdtek. Már a bemelegítéseik eltértek a megszokottól, de igazán a két győzelmük után csaptak táncos ünneplést. A hétfői helyosztón Eduarda Amorimék is csatlakoztak hozzájuk, a két válogatott közös tánca pedig üzenetértékű volt.

Az egész torna nagyon különleges volt a számunkra, mert először vehettünk részt világbajnokságon – mondta a francia Fleury-ben légióskodó kapus, Hatadou Sako. – Szerettünk volna a többi csapat szintjén játszani. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, de hálásak vagyunk a tapasztalatért, amiből egyénileg és csapat szinten is csak tanulhatunk. Fontos lépést tettünk a részvétellel, az volt a célunk, hogy minden ellenfelünket meglepjük. Az afrikai kézilabda folyamatosan fejlődik, szeretnénk mi is tényezőkké válni, és hiszem, hogy idővel azok is leszünk.”

Több nagy klubnál is dolgoztam a karrierem során, így bizonyára sokan teszik fel magukban a kérdést, mégis mit keresek Szenegálban? De ha megnézzük, mennyit fejlődtek ezek a lányok csak az elmúlt hónapok során, nagyon boldog vagyok, hogy velük dolgozhatom” – jelentette ki Bougeant, aki a jövőben még több fiatalt szeretne bevonni a munkába, azonban a márciusi olimpiai selejtező miatt valamennyit csúszhat a bevetésük.

Ünneplés az első nyertes vb-meccsük után

A szenegáli csapat nemcsak a csarnokban perdült táncra, hanem az utcán is

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Szenegál fordítva, Mali tizenegyesekkel jutott be a legjobb nyolc közé az ANK-n

Minden más foci
2026.01.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik