A Trefilov-faktor – Vincze Szabolcs jegyzete

Az első félidő után azon gondolkoztam, hogy az elkövetkezendő napokban milyen nagy hanggal fogom végigkürtölni a szerkesztőséget, hiszen én már a meccs előtt negyvennyolc órával megjósoltam, hogy le fogjuk győzni Romániát az utolsó csoportkörben a női kézilabda-világbajnokságon. A szünetben hat góllal vezettünk, végre jól is játszottunk, gondoltam, innen csak nem veszítünk. Nyilván egy pillanatra elfelejtettem a 2000-as olimpiai és a 2003-as vb-döntőt...

Aztán a fél órán keresztül – hol csendben, hol káromkodva – csak néztem nagy szemekkel. El lehet fogadni, ha egy góllal kikapunk Montenegrótól, meg lehet barátkozni a gondolattal, hogy nem viszünk tovább pontot a csoportkörből, de hogy hatgólos vezetésről egy félidő alatt összeessen a válogatott, a végére teljes legyen a pánik, és éppen a románok elleni örök presztízsmeccsen kapjunk így ki, azt nehéz megemészteni.

Nagyon jó szakembernek tartom Kim Rasmussent, de az 57. percben ilyen feszült meccsen kétperces büntetést „kiharcolni” óriási hiba még akkor is, ha a német játékvezetők valóban nem voltak mindig szinkronban a mérkőzéssel. De ha egy csapat hatgólos előnyről kap ki, akkor nem szabad a bírókra fogni.

Ezek a lányok tudnak kézilabdázni, ilyenkor inkább lelkileg és mentálisan kell összekapni őket, és ez nem lehetetlen kérés: azzal a szenvedéllyel, amivel a dán kapitány a bíróknál reklamált, a csapatát is segíthette volna...

Nem hiába hozom fel Jevgenyij Trefilov példáját, aki csaknem két évtizeden át volt az orosz női válogatott kapitánya, és aki fekete öves nagymestere a fejmosásoknak – szerzett is egy olimpiai és négy világbajnoki aranyat az orosz csapattal. A románok megérdemelték a továbbjutást, mint bármely más együttes, amely egy vb-n a mindent eldöntő meccsen képes ekkora hátrányból fordítani.

A magyar női kézilabda-válogatott történetében először fordul elő, hogy a válogatott az alsóházba került a világbajnokságon és az Elnök-kupáért kell küzdenie. De nézzük a jó oldalát: akár kupagyőztesként is hazatérhet, bár még erre sincs garancia, ugyanis óriási meglepetésre a címvédő franciák sem jutottak tovább.

Abban mindenestre megegyezhetünk, hogy ha a mieink meg is nyernék az Elnök-kupát, ez lenne a sportág hazai történetében az első trófea, amelynek senki sem örülne...