Női kézi: kijutott a vb-re, most már jöhet a szóbeli érettségi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.05. 20:37
A magyar női kézilabda-válogatott 28–19-re nyert Zalaegerszegen az osztrákok elleni vb-selejtezős párharc visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott ki a Japánban rendezendő világbajnokságra. A találkozó után az 50. mérkőzését játszó Klivinyi Kingával, illetve a fiatal Tóvizi Petrával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Tóvizi Petra boldogan értékelt a mérkőzés után.

„Óriási öröm, hogy kint ennyivel el tudtunk menni, és itthon is végre tudtuk hajtani, amiket megbeszéltünk. Ez nehezebb meccs volt, mint Grazban, de tényleg nagyon örülünk, hogy ki tudtunk jutni a világbajnokságra, és ott is ugyanígy fogunk harcolni.”

A fiatal tehetség videónkban azt is kifejti: szerinte mit jelent profiként viselkedni a szezon végeztél, beszél arról, hogy családtagjai 5 órát utaztak Debrecenből Zalaegerszegre azért, hogy láthassák őt, illetve szóba kerül az is, hogy végre elkezdhet tanulni a szóbeli érettségikre.

Klivinyi Kinga 50. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban.

„Kim nem hagyja nekünk, hogy bármelyik meccsbe úgy menjünk bele, hogy az már megvan. Mindenképpen próbáltunk maximálisan koncentrálni és pörögni. Az első félidő második felére össze is állt a védekezés, azt gondolom, onnantól már jó volt.”

Sajnos fociban már nem a fiatalok között vagyok – Lukács Viktória

NŐI KÉZILABDA, VB-SELEJTEZŐ
VISSZAVÁGÓ
Magyarország–Ausztria 28–19 (16–10)

A magyar válogatott kettős győzelemmel, 69–42-es összesítéssel jutott ki a világbajnokságra

Legfrissebb hírek

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
3 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
6 órája

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
6 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
12 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
21 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57