Kézilabda: Vass Károly a családja körében ünnepli 75. születésnapját

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 07:46
null
A születésnapra megérkezik két unokája is
A Vass család korelnöke, az örökifjú Vass Károly, a 115-szörös válogatott beállós a 75. születésnapját ünnepli.

 

 

Sikeráradat
Kevés magyar férfikézilabdázó mondhatja el magáról, hogy két olimpián szerepelt, nem is rosszul. Vass Károly kulcsjátékos volt 1972-ben Münchenben, a sportág kispályás olimpiai bemutatkozásán, amelyen csapatunk a nyolcadik lett, majd 1976-ban Montrealban, ahol hatodik volt. Két világbajnokságon vett részt 1974-ben (7. hely) és 1982-ben (9.). A Tromossal háromszoros bajnok (1969, 1970, 1971) és háromszoros MNK-győztes (1976, 1980, 1981), valamint 1974-ben az év játékosa.

Budapesten gyülekezik pénteken a Vass család. Talán a legszebb és legnagyobb meglepetés az lesz a június 14-én 75 éves Vass Károlynak, hogy megérkezik a jeles eseményre két unokája, a Svájcban élő tízéves Vass Lili és az öccse, a hétéves Alexander.

„Hetek óta sajnálkoztunk és mentegetőztünk apunál, hogy az iskola miatt sajnos nem jöhet el a két unokája, de ez csak színjáték volt, hogy nagyobb lehessen a meglepetés, mert már jó előre kikértem őket a suliból – mondta az ünnepség szervezésébe Schaffhausenből bekapcsolódó Vass Gábor, a volt válogatott irányító, aki 1993 óta él Svájcban, és a város – Császár Gábor vezérletével – frissiben férfibajnok együttesében elnökségi tag.

Az Ipolyságon született Vass Károlyt persze további családtagjai és sok barátja is köszönti, hiszen a kézilabda révén rengeteg jó ismerőst gyűjthetett maga köré. A mai napig igazi szervező egyéniség, aki beállósként vezére volt előbb három évig a XV. ker. Vasasnak, majd 1963 és 1982 között, vagyis 19 éven át az Elektromos legendás sikercsapatainak, valamint a válogatottnak. A legjobbak között 1971-ben mutatkozott be és 115 meccsen 306 gólt lőtt. Utoljára 1982-ben öltötte magára a címeres mezt, amelyet többnyire együtt viselt öccsével, a két évvel fiatalabb, 149-szeres válogatott balátlövő Vass Sándorral, a későbbi szövetségi kapitánnyal.

 

Ma is jó szívvel gondol vissza edzőire, Kozlovszky Istvánra, Hurth Gyulára, Hunyadkürty Jánosra és Albrecht Miklósra, akik a klubban és a keretben a világ egyik legjobbjává faragták. Tőlük az edzősködés csínját-bínját is elleste, majd a nyolcvanas években hasznosította kuvaitban, aztán az Elektromos trénereként.

Sportdiplomataként is rengeteget tett a magyar kézilabdáért. Az Elektromos elnökévé választották 1989-ben és 13 éven át vezette a Népfürdő utcai klubot. Közben 1993. és 2004. között az MKSZ szakmai alelnöke, valamint a MOB alelnöke és a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke volt. Szerettei azt mondják, már felhagyott ugyan a tenisszel, de nyugdíjasként is az egészsége megőrzése a célja – minél több mozgással és kézilabda eseményeinek napra kész követésével.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
2025.08.01. 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31
Ezek is érdekelhetik