Férfi kézi: dán játékvezetők a Veszprém–Szeged döntő első meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.21. 12:15
null
Dán játékvezetők fújják a sípot a bajnoki döntő első meccsén (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint a dán Martin Gjeding, Mads Hansen páros vezeti a férfi NB I döntőjének első mérkőzését.

 

Az alapszakaszban második helyen végző Telekom Veszprém otthonában rendezik meg a kétmeccses finálé első felvonását május 23-án. A visszavágó a címvédő Mol-Pick Szeged csarnokában lesz három nappal később.

Az első mérkőzésen – ahogyan a szövetség korábban jelezte – külföldi, mint kiderült, dán játékvezetői páros dirigál majd. Két évvel ezelőtt a handball-planet.com a Gjeding, Hansen párost látta a világ legjobb bírói duójának. Érdekesség, ez a két játékvezető dolgozott azon a 2015-ös PPD Zagreb–Veszprém Bajnokok Ligája-találkozón (20–21), amikor Momir Ilics már a 13. percben piros lapot kapott.

A visszavágón is külföldi bíráskodás várható, az MKSZ meghallgatja az európai szövetség (EHF) javaslatát.

K&H LIGA, FÉRFIAK, DÖNTŐ
1. mérkőzés (május 23., csütörtök):
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged, 18.30 (Tv: M4 Sport)
Visszavágó (május 26., vasárnap): Szeged–Veszprém, 18.00 (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik