Női kézilabda: Klujber Katrin 2022-ig hosszabított a Fradiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.21. 12:58
null
Klujber Katrin saját magát is meglepte (Fotó: Dömötör Csaba)
A tizenkilenc éves átlövőt, Klujber Katrint alig három hónapja igazolta át az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata, s meggyőző teljesítményével máris rászolgált a szerződéshosszabbításra.

 

Klujber január óta a hét lejátszott bajnokin 33, a hat Bajnokok Ligája-összecsapáson pedig 44 gólt szerzett, vagyis bizonyította, miért tartják a szakemberek a magyar női kézilabda egyik legnagyobb tehetségének.

„Keti nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba, fantasztikusan vette fel a ritmust és kiemelkedően teljesített – mondta Bognár László, a Ferencváros kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapján. – A decemberi szerződéskötéskor másfél plusz kettő évben állapodtunk meg, de látva a tehetségünk produkcióját már most, három hónap után kezdeményeztük a szerződés módosítását. Nagyon jó visszajelzés számunkra, hogy egy perc alatt sikerült mindent megbeszélnünk, vagyis a másfél plusz kettő éves szerződést közösen három és fél évesre módosítottuk, így 2022 nyaráig biztosan a Ferencváros játékosa marad. Büszke vagyok, hogy fiataljaink folyamatosan bizonyítják, képesek rá, hogy felvegyék a versenyt a világelittel, és rendre megerősítést kapunk tőlük, hogy helyes úton járunk.”

Jól jelzi a tizenkilenc éves jobbátlövő extra teljesítményét az is, hogy élete első Bajnokok Ligája-idényének második hónapjában az Európai Kézilabda-szövetség a mezőny legjobbjának választotta.

„Kicsit magamat is megleptem, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan sikerül beilleszkedni és ilyen jól megy majd a játék már az első hónapokban is – mondta Klujber Katrin.Az volt a legfontosabb, hogy megszokjam a tempót, amely a Fradinál és a Bajnokok Ligájában van, illetve, hogy betartsak mindent, amit tőlem kérnek. Nagyon jólesik, hogy a szakosztály vezetői már most jelezték, hogy számítanak rám, jó érzés, hogy nem kell aggódnom a jövőmért, és boldog vagyok, amiért biztosan olyan csapatban szerepelhetek, amelyben jól érzem magam, amelyben szeretek lenni és nagy célokért küzdve fejlődhetek.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28