Női kézi BL: Ez a Fradi már nem az a Fradi – Ambros Martín

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.12. 17:41
null
Ambros Martín (középen) szerint a Ferencváros erősödött az előző szezonhoz képest (Fotó: rostovhandball.hu)
Ambros Martín, a Rosztov-Don női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Ferencváros erősödött az előző idényhez képest, ezért nagyon nehéz párharcra számít a zöld-fehérek ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

 

A spanyol szakember az orosz klub keddi sajtótájékoztatóján osztotta meg várakozásait az FTC elleni áprilisi mérkőzésekről.

„Egyik meccs sem lesz könnyű. A Ferencváros egyszer sem kapott ki a középdöntőben, a Győrrel mindkétszer döntetlenre végzett. A Rosztovra ezúttal nem vár olyan könnyű feladat, mint a legutóbbi szezonban” – emlékezett vissza Martín a két csapat tavalyi negyeddöntőjére, amelyből az oroszok (még Frédéric Bougeant vezetésével) kettős győzelemmel jutottak tovább.

„Ez a Fradi már nem az a Fradi. Erősödött. Igaz, hogy a magyar csapatot több sérülés is sújtja, de ebből nem származik előnyünk, mivel leendő riválisunk most van a legjobb formájában. Évek óta ugyanabban az összetételben és ugyanazzal az edzővel dolgoznak” – tette hozzá az orosz bajnokság alapszakaszát hibátlan teljesítménnyel, húsz győzelemmel megnyerő Rosztov-Don vezetőedzője.

A spanyol szakember a februárban megműtött Anna Vjahireva kapcsán elmondta, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében valószínűleg nem léphet pályára – ez a kijelentés elég bizakodó ahhoz képest, hogy egy hónappal ezelőtt arról szóltak a hírek, az olimpiai bajnok jobbátlövő a teljes hátralévő szezonra kidőlt –, míg a tavalyi final fourban Achilles-ín-szakadást szenvedő Ana Paula Rodrigues a rehabilitáció utolsó szakaszában jár, a jövő héten tér vissza Rosztovba, hogy bekapcsolódjon az edzésekbe, ám az idény legfontosabb szakaszában még minden bizonnyal nem lesz a legjobb állapotban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Április 5., péntek
18.00: CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz)
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

VISSZAVÁGÓ
Április 13., szombat
15.00:
Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria
17.30:
Győri Audi ETO–Odense
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00:
Metz–CSM Bucuresti

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
10 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik