Női kézi: három év után visszatér a Lokihoz az átlövő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 12:13
Karnik Szabina a nyáron visszatér a DVSC női kézilabdacsapatához, a 28 éves jobbátlövő egy plusz egy éves szerződésben állapodott meg korábbi klubjával.

Karnik a cívisvárosban nőtt fel, és bár fiatalon Győrbe került, a Lokiban lett belőle NB I-es játékos. A jobbátlövő, aki már a felnőttválogatottban is bemutatkozott, eddig 121 első osztályú meccset játszott a DVSC-ben, és ezeken 306 gólt szerzett.

2016 nyarán szerződött Dunaújvárosba, majd egy év múlva váltott, és az MTK kézilabdázója lett. A kék-fehéreknél, Golovin Vlagyimir irányításával remekelt a 2017–2018-as szezonban, hiszen 27 találkozón 150-szer volt eredményes, és ezzel második lett az NB I-es góllövőlistán. A jelenleg zajló bajnokságban 16 mérkőzésen szerzett 101 góljával ötödik a mesterlövészek versenyében – írja a dvsckezilabda.hu.

Nagyon örülök, hogy a nyártól újra a DVSC játékosa leszek, hiszen én ide hazatérek – mondta a klub honlapjának Karnik. – Egyelőre egy plusz egy éves szerződést kötöttünk, de nem titok, hogy itt szeretném befejezni a pályafutásomat. Nagyon fontos állomás a pályafutásomban az MTK, sok játéklehetőséget kaptam, s ez nagy lökést adott. Szeretek Golovin Vlagyimirral dolgozni, mint ahogy Köstner Vilmos is fontos szereplője a pályafutásomnak, hiszen az ő edzősködése alatt lettem első osztályú játékos. Vova és Vili bá nagyon jóban vannak, az edzői hitvallásuk is hasonló. Jó lesz újra Loki-mezben pályára lépni, hazai játékosként találkozni a szurkolókkal, bár számomra nagy öröm volt, hogy ellenfélként is mindig megtapsoltak.”

Legfrissebb hírek

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Ludmán Marcell a spanyol férfi kézilabdaligába igazolt

Kézilabda
2025.06.10. 13:56

Az MTK-tól érkezett a Kisvárda legújabb szerzeménye

Kézilabda
2025.06.06. 12:31

Balkezes átlövőt szerződtetett az MTK kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.06.03. 19:40

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Töpfner távozik a DVSC-től, a kézilabdázó a román bajnokságban folytatja

Kézilabda
2025.05.13. 11:42

A DVSC könnyedén verte meg a Budaörsöt a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.04.19. 18:38

Három BL-t nyert a Barcelonával; Thiagus Petrus nyártól Veszprémben folytatja – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 14:07
Ezek is érdekelhetik