Férfi kézi-vb: Nem tántorít el, hogy jobbszélsőt is játszom – Nagy L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.22. 16:06
null
Nagy László szerint a csapat eredményessége a legfontosabb (Fotó: AFP)
A korábban a világ legjobbjának is megválasztott Nagy László amolyan kiegészítő emberként utazott el a kézilabda-vb-re a magyar csapattal, aztán – 37 éves kora ellenére – kulcsember lett belőle. A sérülések miatt már-már első számú jobbátlövőnek számít, de ami még meglepőbb, hogy jobbszélsőként is feltűnt a csapatban.
„Úgy indultunk neki ennek a vébének, hogy epizódszerep jut nekem, aztán hosszúra nyúlt egy-egy epizód, de a legfontosabb a válogatott sikere és eredményessége. A jobbszélső pozíció nyilván kicsit idegen lehetett a nézők számára, ám éppen amiatt kellett, hogy minimálisra csökkentsük a cseréket támadásban és védekezésben. Ezáltal én támadásban olykor-olykor a jobb szélen kaptam szerepet. Ez egyáltalán nem tántorított el, hiszen úgy vagyok vele, hogy a csapat eredményessége a legfontosabb" – nyilatkozta a Veszprém klasszisa a DIGI Sport híradójának .


Az együttes a Tunézia elleni győzelemmel nagy lépést tett a célok elérése felé, a jó folytatáshoz azonban úgy kellett a hétfő-keddi pihenő, mint egy falat kenyér.

Ez most az egyik legfontosabb, legjobb két napunk abból a szempontból, hogy rendezzük a sorainkat. Mentálisan kicsit ki tudunk zökkenni a vébéből, ez mindenképpen előny számunkra. Nagy volt a terhelés, nemcsak nekünk, a többi csapatnak is, ez kétségtelen – próbálunk az erőnkkel gazdálkodni, igyekszünk rehabilitálni magunkat mind fizikálisan, mind mentálisan, és a legjobb körülmények között szeretnénk nekiesni a norvégoknak majd.”

Hétfőn a norvégok legyőzték a svédeket, ezzel eldőlt, hogy a magyarok legjobb esetben is csak a hetedik helyért játszhatnak. Ha a mieink szerdán kikapnak Norvégiától, Egyiptom pedig megveri Tunéziát, akkor a gólkülönbség dönt – jelenleg Nagy Lászlóék 12 találattal jobban állnak a veszprémi edző, David Davis afrikai válogatottjánál.

Ha az előnyt megtartjuk, akkor a másik ágról a hetedik pozícióért a horvát, spanyol, brazil hármasból kaphatunk ellenfelet. Amennyiben a mostani vb legjobb nyolc gárdájából kerül ki a későbbi Európa-bajnok, akkor még a nyolcadik hellyel is elérhető a jövő évi olimpiai selejtező.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányító: LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León – Spanyolország), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

FÉRFI KÉZILABDA-VB, KÖZÉPDÖNTŐ
II. CSOPORT (HERNING – Dánia, Norvégia, Tunézia, Svédország, MAGYARORSZÁG, Egyiptom)

01. 19.

18.00 Tunézia–Svédország
23–35
01. 19. 20.30 Dánia–MAGYARORSZÁG
25–22
01. 20. 18.00 MAGYARORSZÁG–Tunézia
26–21
01. 20. 20.30 Norvégia–Egyiptom 32–28
01. 21. 18.00 Svédország–Norvégia
27–30
01. 21. 20.30 Egyiptom–Dánia
20–26
01. 23. 15.30 Tunézia–Egyiptom
01. 23. 18.00 Norvégia–MAGYARORSZÁG
Tv: M4 Sport
01. 23. 20.30 Dánia–Svédország

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 4 117– 90 +27 8
2. Norvégia 4 3 1 122–109 +13 6
3. Svédország 4 3 1 122–107 +15 6
4. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 108–109 –1 3
5. Egyiptom 4 1 3 102–115 –13 1
6. Tunézia 4 4 90–131 –41 0

 

Legfrissebb hírek

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36

Bánhidi Bence: Hetven százalék esélyt adok arra, hogy játszom az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.07. 21:06
Ezek is érdekelhetik