A kilencedikért – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2019.01.18. 23:54

Igaza van Vladan Maticsnak, a szövetségi kapitány a vele készült interjúban elmondta, több lehetőségünk volt a csoportmeccseken, de nem tudtunk élni velük – többek között azért nem, mert példátlan sérüléshullám tizedeli válogatottunkat. Lékai Máté, válogatottunk irányítója amiatt van elkeseredve, hogy szidják a csapatot, „mint a bokrot” – nyilván a szélsőséges kommentekre érti ezt, amelyekben a „szakértők” a pontvesztéseket úgy értelmezik, hogy a válogatott szégyent hozott az országra. Novák András, a szövetség operatív igazgatója reálisan látja helyzetünket, a világ élvonalába tartozunk, de roppant sűrű a mezőny, talán csak az utolsó pillanatban dől el a sorsunk, ami az olimpiai selejtezőt illeti.

Igen, a férfi kézilabda-vb-n csak most kezdődik a tánc! Az öt csoportmeccs után a középdöntőben ma az olimpiai bajnok Dánia, vasárnap Tunézia az ellenfél, szerdán Norvégia következik. Valóban megeshet, hogy végsőkig kiélezett küzdelemben dől el, lesz-e kilencedik meccsünk. A csoport harmadik és negyedik helye jelent helyosztót az ötödik és a még olimpiai selejtezőt érő hetedik helyért (ugyanakkor valószínű, hogy a vb-n hátrébb végző csapat is eljuthat a kvalifikációra).

Balogh Zsolt, Ancsin Gábor, Jamali Iman és Bodó Richárd sérülése még inkább racionális tervezésre kell hogy ösztönözze válogatottunk vezetőit. Hamis illúzió lenne úgy nekivágni a vb második szakaszának, hogy mindhárom meccset megnyerjük. A magyar együttesnek Tunéziát kell feltétlenül legyőznie, és ha két pihenőnapot követően Norvégia ellen is sikerülne kicsikarni a két pontot, Egyiptom szereplésétől függően már a csoportharmadik helyhez is elég lenne. A Tunézia elleni győzelem csupán szükséges feltétele annak, hogy esélyünk legyen az olimpiai selejtezőre, az elégséges az, ha a csapat le is győzi a másik csoport negyedik helyezettjét. Ebben az esetben az elégséges csillagos ötöst ér...

A realitás talaján maradva: nincs még egy látványsportág, amelynek élmezőnye ennyire kiegyensúlyozott lenne, a jelenlegi torna értékét növeli, hogy olimpiára kvalifikáló világbajnokság, ez a végsőkig kiélezetté teszi küzdelmeket. A tokiói részvételre esélyesek között a vb csoportmeccsei után a mi válogatottunk is ott van. Az észszerűség azt diktálja, hogy most ne az elhullajtott pontok és a sérülések miatt siránkozzunk, hanem a csapat értékeiben és egységében bízzunk.

És akkor lesz kilencedik vb-meccs is!

 

Legfrissebb hírek

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52

Távolabbi célokért – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.13. 00:16
Ezek is érdekelhetik