Női kézi: szélsőt vett kölcsön a Mosonmagyaróvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.30. 09:16
null
Katona Flóra fél évre kölcsönbe érkezik Mosonmagyaróvárra (Fotó: mkcse.hu)
Régi-új játékossal erősítette meg a keretét a női kézilabda NB I-ben szereplő Eu-Fire Mosonmagyaróvár, amely a szezon végéig kölcsönvette Katona Flórát a Kisvárda csapatától.

 

 

A 21 éves jobbszélső 2015 és 2017 között két idényen keresztül játszott már Mosonmagyaróváron (a felnőttek között 55 mérkőzésen 80 gólt szerzett), majd 2017 nyarán Kisvárdára igazolt. A kelet-magyarországi csapatnál kevés játéklehetőséghez jutott, ezért döntött a távozás mellett. Katona Flóra fél évre kölcsönbe érkezik Mosonmagyaróvárra, és a Dunaújváros elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen két góllal mutatkozott be új csapatában.

„Nagy reményekkel igazoltam Kisvárdára, ahol sajnos csak perceket játszottam. Az eredeti elképzelések szerint a magyar válogatott Orbán Adriennel szerepeltünk volna a jobbszélső poszton. Ez azonban nem így történt, sőt többször egy horvát lány játszott helyettünk, pedig ő jobbkezes játékos. Engem minden mérkőzésre beneveztek, de nem játszottam, sőt az egész csapatra jellemző volt, hogy a montenegrói edzőnk sokkal jobban bízott a külföldi kézilabdázókban. Nagyon hiányzott már a játék, ezért úgy döntöttem, hogy nem maradok tovább Kisvárdán. Bízom benne, hogy hasznára leszek a Mosonmagyaróvárnak, amelynek az a célja, hogy az élvonalban maradjon. Remélem itt sikerül újra felépítenem magam. Hosszú távra tervezek a csapatnál, hiszen nyáron szabadon igazolható játékos leszek” – mondta Katona Flóra.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04