Férfi kézi: Mikler Roland visszatér a Szegedhez – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 13:30
null
Mikler Roland és Mirko Alilovic Szegeden újra egy csapatot szolgálhat (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Külföldi sajtóértesülés szerint a 2018–2019-es kézilabdaidény végén Mikler Roland, a Telekom Veszprém válogatott kapusa visszaigazol a Mol-Pick Szegedhez.

Mikler Roland 2019 júniusában elhagyja a Veszprémet és a bajnoki címvédő Szegedhez szerződik – írja a handball-planet.com meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A 34 esztendős dunaújvárosi kapus 2010 és 2014 között Szegeden kézilabdázott, 2014 óta a Veszprémet erősíti. Mikler a bakonyiak alapembereként három bajnoki címet, négy Magyar Kupát és két SEHA-ligát nyert, valamint kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is eljutott. Első veszprémi idényében megválasztották a BL legjobb kapusának.

Mikler a Szegeddel 2014-ben EHF-kupagyőztes lett.

A Szegednél Marin Sego szerződése 2019 nyarán lejár, a Veszprémtől igazolt Mirko Alilovicot 2021-ig szóló megállapodás köti a Tisza-parti klubhoz.

A portál szerint Mikler utódja a svéd Mikael Appelgren, a Rhein-Neckar Löwen 29 éves, Európa-bajnoki ezüstérmes kapusa lehet – ugyanakkor azt is megjegyzi a szaklap, hogy Ljubomir Vranjes távozása után ennek csökkent az esélye.

A Nemzeti Sport érdeklődésére Szűcs Ernő, a Mol-Pick Szeged elnöke azt válaszolta, nem kívánja kommentálni a hírt. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a klub semmilyen értesítést nem kapott Mikler klubváltásáról.

Legfrissebb hírek

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Kézilabda
2025.10.22. 21:01

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
2025.10.04. 18:43

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51
Ezek is érdekelhetik