Férfi kézi BL: elképesztő hullámvasút, nyert Ligetvári csapata

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 19:19
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 5. fordulójában a Barcelona az egyaránt öt gólig jutó Dika Mem, Casper Mortensen, Aleix Gómez trió vezérletével 29–21-re győzött Bresztben.

Bár az első gól a hazaiaké volt (1–0), a vendégek már a meccs elején többször is megléptek (1–3, 2–4) két találattal ellenfelüktől, és Darko Djukics egyenlítése (4–4) után egy 3–0-s szériát produkáltak. A 20. perctől aztán a házigazda erősített bele, és bár ekkor még kettővel a Barca vezetett (6–8), Kulak találata már 10–8-as állást eredményezett.

A szünetre így is a spanyol csapat mehetett előnnyel (14–15), a kiélezett meccs nagyjából 35 percig tartott (17–17), az utolsó 20 percben már az történt a pályán, amit a vendégek akartak (21–29).

Ligetvári Patrik új csapata, az Ademar León a magyar átlövő nélkül 26–25-re nyert a Thun otthonában. A spanyol gárda az első félidőben már hét góllal is vezetett (8–15), innen egyenlített a házigazda (15–15), csakúgy, mint a hajrában 19–24 után (25–25). Az utolsó szó a vendégeké, Zsivan Pesicsé volt, így a León megnyerte a meccsét.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

Meskov Breszt (fehérorosz)–Barcelona (spanyol) 21–29 (14–15)
Montpellier (francia)–TELEKOM VESZPRÉM 29–30
VASÁRNAP
17.00:
Kielce (lengyel)–Vardar Szkopje (macedón)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
RN Löwen (német)–Kristianstad (svéd) 36–27

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 5 4 1 173–136 +37 8
2. Vardar Szkopje (macedón) 4 4 116–101 +15 8
3. RN Löwen (német) 5 3 2 163–152 +11 6
4. Kielce (lengyel) 4 3 1 124–118 +6 6
5. TELEKOM VESZPRÉM 5 3 2 141–142 –1 6
6. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 2 3 134–144 –10 4
7. Montpellier (francia) 5 5 129–147 –18 0
8. Kristianstad (svéd) 5 5 138–178 –40 0

C-CSOPORT
Besiktas (török)–Silkeborg (dán) 24–37 (12–22)
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Metalurg Szkopje (macedón) 33–25 (18–13)
Tatran Presov (szlovák)–Sporting CP (portugál) 27–30 (13–15)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Silkeborg (dán) 5 4 1 168–135 +33 8
2. Sporting CP (portugál) 5 4 1 152–137 +15 8
3. Tatran Presov (szlovák) 5 3 2 137–128 +9 6
4. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 5 2 3 133–138 –5 4
5. Besiktas (török) 5 2 3 127–142 –15 4
6. Metalurg Szkopje (macedón) 5 5 122–159 –37 0

D-CSOPORT
Wacker Thun (svájci)–Ademar León (spanyol) 25–26 (12–15)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ademar León (spanyol) 5 3 1 1 128–126 +2 7
2. Wisla Plock (lengyel) 4 3 1 122– 97 +25 6
3. Dinamo Bucuresti (román) 4 3 1 122–120 +2 6
4. Elverum Handball (norvég) 4 2 2 112–110 +2 4
5. Riihimäen Cocks (finn) 4 2 2 94–111 –17 2
6. Wacker Thun (svájci) 5 1 4 138–152 –14 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik