Kézi: Nem kívánom senkinek, amit tavaly átéltem – Vranjes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.14. 07:38
null
Ljubomir Vranjes nehéz szezonra számít (Fotó: Koncz György)
Szombaton megkezdi szereplését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája új kiírásában a Telekom Veszprém, amelynek vezetőedzője, Ljubomir Vranjes a tavalyi nehézségekről és a hétvégi rangadóról beszélt a veol.hu-nak.

 

„A Kielce is új gárdát épít, több idősebb játékos is abbahagyta, például Slawomir Szmal vagy Karol Bielecki, illetve meghatározó embereit veszítette el, Manuel Strlek éppen hozzánk igazolt – vezette fel a szombati rangadót Ljubomir Vranjes. – Mi is hallottuk a pletykákat a lengyelek anyagi problémáiról, állítólag húsz százalékkal csökkentették a fizetéseket is, ám szerintem erre az évadra ez még nem lesz komolyabb kihatással.”

„Szerintem rettentő erős csoportba kerültünk, ahol kiszámíthatatlan eredmények is születhetnek. A mai csúcskézi palettája olyannyira kiszélesedett, hogy lehetetlen megjósolni, ki juthat be a legjobb négy közé, a kölni döntőbe. Korábban viszont előre leszögezhettük, hogy a PSG, a Kiel, a Veszprém szinte biztosan ott lesz. Ma ilyet felelőtlenség lenne állítani, annyi jó csapat van Európában.”

A svéd-szerb tréner nem tagadta, hogy tavaly akadtak problémák az öltözőben, de úgy érzi, ezek egy részén sikerült úrrá lenniük a játékosokkal.

„Nem kívánom egy edzőnek sem azt, amit tavaly átéltem. Viszont most már nem tekintünk hátra, csak előre, és bízom benne, hogy szombaton minden a tervek szerint alakul.”

A teljes nyilatkozatot itt olvashatja el.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

Szombat, 18.00:
Telekom Veszprém–PGE Vive Kielce (lengyel) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36