Férfi kézi BL: az EHF sarokba szorítja a német klubokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 12:35
A Szeged és a Kielce sem egyezett bele, hogy hét közben fogadja német ellenfelét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy március végén a Kiel és a Löwen az egymás elleni szombati bajnokijuk után vasárnap lép pályára a BL-ben – vagy szombaton.

A kiírás szerint a nyolcaddöntő első mérkőzéseit (köztük a Szeged–Kiel és a Kielce–Löwen összecsapást) március 21 és 25. között kelllejátszani, s a Bundesligában 24-én egymással játszó német csapatok azt szerették volna, ha sikerül szerdára vagy csütörtökre előre hozni a BL-meccsüket.

A magyar és a lengyel klub azonban a szurkolói és szponzorai érdekeit szem előtt tartva ragaszkodik a hétvégi időponthoz.

A Bundesliga-rangadót a német ARD tévétársaság előre rögzített időpontja miatt aligha lehet elhalasztani, a megoldás így az lenne, hogy felcserélik a pályaválasztókat, és a németek nem a március 28. és április 1. közé kiírt visszavágón fogadnák ellenfeleiket, hanem március 21-én vagy 22-én, az első meccsen.

Ezt azonban egyik német klub sem szeretné, azaz nem kerültünk közelebb a megoldáshoz.

Az EHF kezdi megelégelni a németek tétovázását, és ultimátumot adott a két klubnak: ha nem mennek bele a pályaválasztói jog felcserélésébe, a Szeged és a Kielce számára legjobb, március 24-i időpontra teszi az első mérkőzéseket.

FÉRFI KÉZILABDA BL
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Montpellier HB–Barcelona
Skjern HB–Telekom Veszprém
Meskov Breszt–HBC Nantes
IFK Kristianstad–Flensburg-Handewitt
Vive Kielce–Rhein-Neckar Löwen
Mol-Pick Szeged–THW Kiel

A két csoportgyőztes, a francia Paris Saint-Germain és a címvédő Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.

 

Legfrissebb hírek

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30

Férfi kézi Eb: nem teljesen biztos Imre Bence részvétele

Kézilabda
2025.12.29. 09:25

A férfi kézilabda-válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát; Fazekas Gergő az év játékosa

Kézilabda
2025.12.27. 11:06

EHF-elnök: „A legmagasabb minőségre törekedtünk a kupareformokkal”

Kézilabda
2025.12.16. 14:19

EHF: így változik a BL- és El-helyek kiosztása a férfi kéziseknél

Kézilabda
2025.12.15. 14:55

Nedim Remili: Ha meg tudjuk nyerni ezeket a meccseket, akkor ez fantasztikus idény lesz

Kézilabda
2025.12.05. 08:59

A Szeged nyolc góllal kikapott a BL-címvédő Magdeburg otthonában

Kézilabda
2025.12.04. 20:43
Ezek is érdekelhetik