Ez csak az első volt – Bálint Mátyás jegyzete

A 22 éves Lukács Viktória mellett a 19 éves Háfra Noémi állt. Mellette a 20 éves Szabó Laura igyekezett lecsapni, aki csak felé közeledett, kicsivel odébb a 21 éves Tóth Gabriella figyelte az akciót, az ugyancsak 21 éves Puhalák Szidónia meg Tóthot, hogy kell-e mennie segíteni.

És bár nehéz pontosan belőni, mit is gondoljunk arról, hogy a nemzeti csapattól visszavonult Görbicz Anita, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára, valamint a sérült Tomori Zsuzsanna (nem beszélve az egyéb hiányzókról) nélküli magyar női kézilabda-válogatott vasárnap Hollandiában győzte le az Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstérmest, a fenti névsorolvasás ígéretes jövőképet fest. Persze kellett némi szerencse a győzelemhez, és igen, Kiss Éva valószerűtlen bravúrjai a kapuban elfedtek jó néhány hiányosságot, de akkor is. A világ egyik legjobb csapatának otthonában, éles meccs hajrájában a magyar együttes bátran felállhatott a hatból öt 22 éves vagy fiatalabb mezőnyjátékossal, és egy pillanatig sem volt benne a levegőben, hogy a mieinknek ettől fikarcnyival is kevesebb esélyük volna a győzelemre. Ráadásul a végén valóban győztek is.

Nem fognak mindig győzni, ezt már most megígérhetjük. Kim Rasmussen sem találta fel egy felhős márciusi reggelen a csőben a lyukat, nem álmodta meg minden siker örökös titkát, nem faragott világverő társaságot egy tartalékos magyar csapatból. De a dán szakember minden félévenkénti rendes sérüléshullámkor azzal üti el a bosszankodásra vonatkozó kérdéseket, hogy ő azokkal a lapokkal játszik, amelyeket osztanak neki, és a mostani kézhez valóban sikerült megtalálnia a megfelelő stratégiát.

A trükk az, hogy mivel nincsenek már meccset egymagukban eldönteni képes világsztárjai, a többiektől nem kér többet annál, amire valóban képesek – az sem kevés. Azt ellenben alaposan begyakoroltatja mindannyiukkal (az edzéseit végignézni is szerzetesi türelmet igényel olykor, nemhogy végigdolgozni), és képes is elhitetni a lányokkal, hogy majd éles helyzetben is végre tudják hajtani, amit tét nélkül, egymás között előzőleg sikerült.

És a szavaira van is fogadókészség. Ezt figyeljék: „Annyiszor elmondott, begyakoroltatott mindent, hogy a meccsen már nem izgulok, csak csinálom.” „Amikor beszédet tart az öltözőben, utána úgy mész ki a pályára, hogy bízol magadban.” És ezek nem udvariaskodó körmondatok, hanem valódi ügyfelek eredeti tanúvallomásai, mint az autóreklámokban: a fent sorolt fiatalok mondták a kapitányról, csak úgy maguktól, bármiféle noszogatás nélkül, kedélyes csevegés közben. Mindez pedig az elmúlt hétvégén éppen elég volt ahhoz, hogy maroknyi fiatal és néhány rutinos magyar kézilabdázó összehozzon egy bravúros győzelmet. Mindkét fél számára éles tétmeccsen az elsőt a Rasmussen-korszakban.

De elnézve a csapat átlagéletkorát, szellemiségét és fejlődési lehetőségeit, aligha az utolsót.