Női kézi: Orbán, Planéta és Kelemen nem utazik Kolozsvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 21:58
null
Orbán Adrienn nem játszik a Kárpát-kupán (Fotó: Veres Viktor)
Kim Rasmussen szövetségi kapitány megnevezte 18 fős keretét, amellyel a magyar női kézilabda-válogatott részt vesz a hétvégén a kolozsvári Kárpát-kupán.


A Debrecenben edzőtáborozó 21 fős keretből három játékos maradt ki: Orbán Adrienn, Planéta Szimonetta és Kelemen Éva nem utazik a kolozsvári felkészülési tornára.

A válogatott november 25-én utazik Debrecenből az erdélyi városba, a Kárpát-kupa helyszínére.

A romániai tornát követően a csapat november 30-án folytatja az Eb-felkészülést, majd december 4-én utazik Malmőbe, az Európa-bajnokság csoportkörének helyszínére.

Az Eb-re legfeljebb 16 kézilabdázó nevezhető, őket a kezdés előtt egy nappal tartandó technikai értekezleten kell megnevezni. Ez az A- és a B-csoport esetében december 3., a C- és a D-csoportnál december 4.

A torna során három cserére van lehetőség, de az újonnan benevezett játékosnak is rajta kell lennie a korábban leadott 28-as listán.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE A KÁRPÁT-KUPÁRA
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István
Erőnléti edző/videoelemző: Kristian Kristensen

A KÁRPÁT-KUPA PROGRAMJA
November 26., szombat, elődöntők:

16.00: Magyarország–Hollandia B
19.00: Románia–Románia B
November 27., vasárnap:
16.00: 3. helyért
19.00: döntő

NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18:30: Magyarország–Csehország
December 7., 20:45: Dánia–Magyarország
December 9., 18:30: Montenegró–Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik