Női kézilabda BL: elbukott a sztárcsapat, távozott az edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 21:37
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre után búcsúzó orosz Rosztov-Don a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Jan Leslie vezetőedzővel.

Az orosz bajnoki címet az előző szezonban az Asztrahanocskával szemben elbukó Rosztov szabadkártyával indult el a BL-ben, de a Győrt is magában foglaló „halálcsoportban" mindössze két pontot begyűjtve az utolsó helyen zárt, így nem folytathatja a középdöntőben.

A csalódást keltő szereplést követően megváltak Jan Leslie vezetőedzőtől. A 45 éves dán szakemberrel a Rosztov az elmúlt két szezonban egyszer megnyerte az orosz bajnokságot, egyszer pedig a második helyen végzett, valamint kétszer elhódította az Orosz Kupát és az Orosz Szuperkupát. A 2014–2015-ös szezonban döntős volt az EHF-kupában, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a BL-ben.

Ez már a harmadik váltás a női elitsorozat csapatainál a szezonban, elsőként a Vardar Szkopje köszönte meg Indira Kasztratovics addigi munkáját – akinek a Ferencváros elleni döntetlent követően két nappal kellett távoznia. Majd jött a Győr csoportjában szereplő CSM Bucuresti, ahol az ETO-tól elszenvedett két vereség után kellett távoznia Jakob Vestergaardnak.

Legfrissebb hírek

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.18. 17:36

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
2026.01.17. 11:49
Ezek is érdekelhetik