Kézi: félmilliárd forintból épül csarnok Mórahalmon

2016.05.25. 15:11
Címkék
Szabványos méretű kézilabdapályával rendelkező sportcsarnok épül az év végére Mórahalmon, az 508 millió forintos beruházás fedezetét a TAO-támogatás mellett a Csongrád megyei kisváros önkormányzata és a Tisza Volán SC biztosítja.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke a csarnok szerdai alapkőletételén elmondta, a szervezet kiemelt célja, hogy minél jobb feltételeket biztosítson a sportolni vágyó gyermekeknek.

A társasági adóátengedés (TAO) rendszerének öt évvel ezelőtti elindítása óta az igazolt magyar kézilabdázók száma több mint a duplája lett, 24 ezerről 52 ezerre növekedett. Ez azt mutatja, a sportág infrastruktúrájának fejlesztésére szánt pénz jól megtérülő befektetés – hangsúlyozta az elnök.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere közölte, a település három sportágban, labdarúgásban, vízilabdában és kézilabdában szeretne regionális utánpótlásközponttá válni, ezért kezdett sportlétesítményeinek fejlesztésébe. Első lépésként három futballpálya készült el a kiszolgáló létesítményekkel, decemberre megépül az 1900 négyzetméteres kézilabdacsarnok, és a tervek szerint 2017 elején elkezdődik az uszoda építése.

A tehetséges gyermekek tervszerű tehetséggondozásához a szakmai hátteret a szakszövetségek biztosítják. A létesítményekben a járás gyermekei mellett várják a vajdasági fiatalokat is, Szabadka az ásotthalmi átkelőn keresztül csupán félórányira van Mórahalomtól – mondta a politikus.

A beruházás 508 millió forintos költségéből 348 millió forintot az MKSZ által jóváhagyott TAO-támogatás fedez, az önkormányzat önereje 152 millió, a Tisza Volán SC hozzájárulása mintegy 8 millió forint.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22