Férfi kézi: horvát válogatott jobbátlövővel erősített a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.31. 16:45
null
Bombac (a labdával) és Buntic ellentétes utat jár majd be a nyáron (Fotó: Földi D. Attila, archív)
Horvát válogatott jobbátlövővel, az olimpiai bronzérmes Denis Bunticcsal erősíti meg keretét a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A 199 centiméter magas, 33 éves játékos kétéves szerződést kötött a kétszeres magyar bajnokkal, a lengyel Kielce együttesétől érkezik a nyáron – számolt be róla a pickhandball.hu.

A horvát jobbátlövő lehetséges érkezéséről sajtóhírek alapján már decemberben beszámoltunk, most vált hivatalossá az átigazolás. Bunticnak kell pótolnia a várhatóan Veszprémbe távozó Ancsin Gábort.

„Nem kellett bemutatni a Szegedet, hiszen tavaly és idén is játszottunk ellenük a BL-ben. Ismerem az edzőt, ismerem a csapatot, a klub komoly terveit, ezért választottam a Mol-Pick Szegedet. Tudom, hogy milyen fantasztikus közönsége van a csapatnak, micsoda hangulatot teremtenek, így izgalommal várom majd a bemutatkozást, az első találkozást" – nyilatkozta Buntic.

A horvát játékos csütörtökön érkezett Szegedre, orvosi vizsgálaton vett részt, lakást nézett a családjának.

Buntic eddig 320 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, és ezt még gyarapíthatja, hiszen jelenlegi együttese, a lengyel Kielce a legjobb nyolc között folytatja a küzdelmet. Pályafutása alatt szerepelt a horvát RK Zagreb, a szlovén Koper, a spanyol León gárdájában, 2011 óta pedig a lengyel rekordbajnok Kielcét erősíti. A horvát válogatottal a londoni olimpián bronzérmes lett – éppen a magyar válogatott ellen nyertek –, kétszeres vb-második, míg két Európa-bajnokságon is érmet szerzett, egyszer második, egyszer harmadik lett hazája válogatottjával.

Idén eddig 44 találatot szerzett az európai topligában, a Szegednek összesen hét gólt dobott. Az elmúlt BL-fordulóban a fehérorosz Bresztnek 6 gólt lőtt, és bekerült a forduló válogatottjába.

„Rutinos, gólerős játékossal sikerült megegyeznünk, a horvát átlövővel kétéves szerződést kötöttünk, a nyártól a Mol-Pick Szeged csapatát erősíti majd" – nyilatkozta Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnöke.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Ludmán Marcell a spanyol férfi kézilabdaligába igazolt

Kézilabda
2025.06.10. 13:56

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18
Ezek is érdekelhetik