Férfi kézilabda: újabb külföldi válogatottat igazolt a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.29. 11:02
null
Matej Gaber Montpellier-mezben kapura lő (Fotó: AFP)
A MoL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata hároméves szerződést kötött a szlovén válogatott beállóval, Matej Gaberrel. Az 52-szeres válogatott játékos 2016 nyarától erősíti a csapatot – jelentette be hivatalos honlapján a szegedi klub kedd délelőtt.

 

„Sikerült megállapodnunk Matej Gaberrel – idézi a klub honlapja Szűcs Ernő Pétert, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnökét. – Montpellier-ben lejárt a szerződése, számára vonzó volt a felvázolt terv és elképzelés, amit elé tettünk. Szeretne fejlődni és tanulni, úgy gondolja, hogy ezt Szegeden megteheti. Számára fontos volt Juan Carlos Pastor vezetőedző személye is, mert tudja, hogy a spanyol szakember keze alatt még jobb játékossá válhat.”

Az 1991. július 22-én született, 197 centiméter magas, 114 kilogramm Matej Gaber – akinek várható érkezéséről külföldi lapinformációk alapján már hírt adtunk – a 2008–2009-es idényben mutatkozott be a nemzetközi porondon, az EHF-kupában. A 2012–2013-as idényben a Velenje játékosaként a BL-ben játszott (28 gólt dobott), majd egy év múlva a francia Montpellier-be igazolt.

A francia csapattal szerepelt a berlini EHF-kupa-döntőben, amelyet a Szeged nyert meg.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

Nagy hátrányból állt fel a Szeged, de csak döntetlent ért el, így kiesett a BL-ből

Kézilabda
2026.10.22. 20:24

Távozott a férfi kézi NB I-ben sereghajtó Eger vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.22. 16:27

Férfi kézilabda NB I: Pestszentlőrincen is kikapott az újonc Eger

Kézilabda
2026.10.21. 19:55