Férfi kézi BL: Karabatic lehet a világon a második, aki…

MTI MTIMTI MTI
2015.05.26. 22:00
A tavaly a földkerekség legjobb férfi kézilabdázójának választott francia Nikola Karabatic lehet a világon a második játékos, aki egyszerre birtokol olimpiai, világ- és Európa-bajnoki, valamint Bajnokok Ligája címet. Ehhez az kell, hogy klubja, a Barcelona vasárnap megnyerje Kölnben a legrangosabb klubtrófeát.

A 31 éves sztár az európai szövetség honlapjának kedden elmondta, hogy egyelőre nem gondol másra, csak a lengyel Kielce elleni szombati elődöntőre. Hangsúlyozta, csak azok tartják egyértelmű favoritnak a Barcelonát, akik nem ismerik a Kielce keretét és edzőjét – a magyar szövetségi kapitányként is dolgozó – Talant Dujsebajevet.

Karabatic eddig kétszer nyert BL-t, 2003-ban a Montpellier-vel, 2007-ben pedig a THW Kiellel, azaz harmadik országban, harmadik klubbal érhet a csúcsra.

Kiemelte, tavaly a Barcelonával ugyan csak harmadik lett – az MKB-MVM Veszprémet győzték le a helyosztón –, de most a gárda sokat erősödött védekezésben, és ez lehet a siker alapja. Ráadásul jó formában érzi együttesét, és készen állnak a final fourra.

Arra nem gondol, hogy volt klubjával, a THW Kiellel döntőzne – ehhez szombaton a Veszprémnek is lesz szava –, mint jelezte: nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz vasárnap. Sok meccset játszott már a Kiel ellen, nem lenne új az érzés.

Honfitársa, a kapus Thierry Omeyer 2010-ben egyszerre volt az olimpiai és világ-, valamint Európa-bajnoki és BL-cím birtokosa. Karabaticnak már „csak" a BL-diadal hiányzik ehhez.

A kölni final four első napján, szombaton 15.15-kor találkozik a Barcelona a Kielcével, míg a Veszprém–Kiel elődöntő 18.00-kor kezdődik. Vasárnap rendezik a bronzmeccset és a döntőt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
A legfrissebb híreket itt találja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájáról!
Legfrissebb hírek

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
22 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
2026.04.30. 20:19

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2026.04.30. 07:28

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
2026.04.11. 12:09

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
2026.04.08. 20:30

A végére alakult ki a legnagyobb különbség, előnyt szerzett a Szeged a férfi kézi BL-párharc odavágóján

Kézilabda
2026.04.02. 20:27

Kiválóan védekezett a Veszprém, magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra a PSG elleni playoffmeccsen

Kézilabda
2026.04.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik