Kézilabda: egymilliárdos csarnok Siófokon - látványterv

MTI MTIMTI MTI
2014.10.08. 16:00
A tervek szerint a jövő év közepére újabb sportlétesítménnyel gazdagodik Siófok: ünnepélyes külsőségek között szerdán letették a Kiss Szilárd Sportcsarnok alapkövét.

 

A korábbi kenyérgyár területén csaknem egymilliárd forintból épül egy 1100 fő befogadására alkalmas, multifunkcionális csarnok – jelentette be Balázs Árpád polgármester.

A siófoki sportcsarnok a TAO-támogatásoknak köszönhetően készülhet el, a városi önkormányzat 200 millió forintot biztosít a munkálatokhoz.

Simicskó István sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: a sport továbbra is stratégiai ágazat, és az a cél, hogy minden magyar gyermek ismerkedjen meg közelebbről a sporttal, a rendszeres mozgás örömével. Hozzátette: Siófok igazán jó példa, hiszen az elmúlt években folyamatosan erősödött és gazdagodott a sportélet a Balaton-parti városban.

A Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Jakó Gergely kiemelte: az új létesítmény nemcsak a városi és a megyei, hanem a magyar kézilabdázást is szolgálja majd.

A Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Vetési Iván elismerését fejezte ki a siófoki klub vezetőinek azért, hogy az elmúlt években stabil élvonalbeli együttest alakítottak ki, és az utánpótlás-nevelést is kiemelten kezelik.

A Siófok KC-Galerius Fürdő a hatodik évét kezdte meg az élvonalban, és az új szezonban a sikeres KEK-szereplés mellett a magyar bajnokságban a legjobb négy közé jutás a célja.

A klub szakmai igazgatója, a 70 esztendős Kiss Szilárd köszönetét fejezte ki, hogy névadója lehet a csapat új otthonának.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36