Női kézi: jó játékkal fejezte be a szezont a válogatott

Vágólapra másolva!
2014.06.06. 13:48
Míg a tavaszi, horvátországi hadjárat felemás sikerrel zárult, az Eb-felkészülés újabb etapjának végére masszív, fejlődőképes csapat benyomását kelti a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek tagjai kis pihenő után július-augusztus fordulóján újra találkoznak, ráadásul már Görbicz Anitával kiegészülve. Németh András szövetségi kapitány okkal elégedett, a magyar csapat kézisulit tartott Szlovákia ellen csütörtökön a südstadti Hypo-csarnokban. Az eredményt ugyan nem számolták a felkészülési meccsen, de a mieink jó játékkal fejezték be a szezont.

„Ez a meccs meg egyáltalán az együtt töltött napok is jól sikerültek. És az mindig jó érzés, amikor az ember tervei szerint alakulnak a dolgok. A lányok egyre jobban értik, mit várok tőlük, tényleg csak egy példa Klivinyi Kingáé, akinek meg kell értenie, hogy a gyorsaságára van szüksége a csapatnak, és egyre inkább eszerint is játszik. De beállóposzton is számottevően javultak a teljesítmények, vagy épp a kapusokat is említhetem. Sikerült felfrissítenünk a korábban gyakoroltakat, és alkalmazzuk is őket. Az is igaz, hogy most nem igyekeztünk nagyon megterhelni a csapatot, csak napi egy edzésünk volt a héten, amúgy a csapatépítésen volt a hangsúly. Voltunk a schönbrunni kastélyban, a Praterben, a belvárosban, szóval igyekeztem kihasználni a helyismeretemet" – mesélte Németh András a Nemzeti Sportnak.Németh András a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

Kézi: hibátlanul aranyérmes a Tiby-kupán az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.11.02. 12:27

Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?

Utánpótlássport
2025.10.29. 09:06

Kézilabda: hibátlanul vezet a Veszprém csikócsapata az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.10.27. 09:02

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
2025.10.25. 09:02

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09
Ezek is érdekelhetik