Női kézi BL: a Győrnek kedvezett a Buducsnoszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.01. 19:48
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica öt góllal nyert a norvég Larvik ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában, és szinte máris a négyes döntőben érezheti magát.

Csak ízlelgették egymást a felek a pályán az első tíz percben, amiből a házigazdák jöttek ki jobban. A vendégek viszont felmérték az erőviszonyokat, majd betonfalat húztak a kapujuk elé, amellyel megfogták a Larvikot az első félidő közepén. A 4–0-s vendégroham azt jelentette, hogy 4–5-ről 8–5-re meglépett a Buducsnoszt. A podgoricaiak védekezése ezúttal is nagyon rendben volt, de a támadásra kevesebb energiájuk maradt, mintha csak a saját kapujuk előtt akarták volna megnyerni a meccset. Speciel ez nem túl vad elképzelése, esetükben főként...

Mivel támadójátékban közel sem tudott hasonló szinten teljesíteni a Buducsnoszt, mint a saját kapuja előtt, ez esélyt adott a Larviknak a felzárkózásra. A norvégok pedig éltek is ezzel, szívós munkával az első félidő hajrájában percről percre lopták magukat közelebb a vendégekhez, mígnem hátrányuk egyre csökkent a szünetre (8–9).

A második félidő elején picit kinyílt a gólzsák, a végletekig kiegyenlített ütközetben a házigazdáknak rendre kapaszkodniuk kellett a minimális előnnyel ellavírozó Podgorica után, amely egalizálásnál többet nem engedett ellenfelének. A felvonás közepén visszavettek a tempóból a felek, hosszú percek gólcsendjét a Buducsnoszt törte meg, meg is lépett kettővel a 45. percre (16–14). Az első félidőben megszerzett 17 gólt a második félidőben húsz perc alatt összehozták a csapatok, ráadásul ugyancsak 9–8-as leosztásban, a Larviknak változatlanul az üldözőszerep maradt.

Tíz perc volt a találkozóból, amikor a norvégoknak mínusz kettőről kellett volna kezdeniük valamit. Nem Celsius-fokban, gólban... A különbség hazai szempontból azonban nemhogy csökkent volna, hanem a végül 4–0-val véget érő periódussal még nőtt is. Így közte ötnél a vége előtt több mint öt perccel pedig el is dőlt a mérkőzés, nem maradt nyitott kérdés a végjátékra (17–22).

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17–22
(8–9)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Krim Ljubljana (szlovén)–GYŐRI ETO 22–24 (14–14)

AZ ÁLLÁS
1. GYŐRI AUDI ETO KC 4 3 1 103–92 +11 7
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 4 2 2 94–74 +20 6
3. Krim Ljubljana (szlovén) 4 1 3 85–99 –14 2
4. Larvik (norvég) 4 1 3 77–94 –17 1


Legfrissebb hírek

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
Tegnap, 14:24

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
2026.04.28. 11:43

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2026.04.27. 16:54

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2026.04.27. 15:27

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
2026.04.27. 09:42

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
2026.04.26. 11:20

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30
Ezek is érdekelhetik