Ljubljanában nyert kettővel, és négyes döntőbe jutott a Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.01. 20:20
null
Heidi Löke ezúttal is végigbrusztolta a találkozót (Fotó: Mirkó István)
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában a Győri Audi ETO két góllal nyert Ljubljanában a szlovén Krim ellen, így a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül biztosította a helyét a budapesti négyes döntőben.

 

A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!

A ljubljanai vezető gólra a nagy kedvvel játszó Katarina Bulatovics felelt meg postafordultával, majd Eduarda Amorimmal közösen – Heidi Löke hathatós elzárásait kihasználva – kintről szépen leamortizálta a szlovénokat. A brazil átlövő gyorsan összeszedte első két percét, de az emberhátrányt 2–0-ra hozta az ETO! Előbb Löke szaladt be a beálló helyére ziccerben, majd Bognár-Bódi Bernadettnek húztak szélsőziccerig(!) egy támadást. Kézben tartotta az irányítást a Győr a nem túl jó hangulatú találkozón – a közönség szinte elveszett a pazar ljubljanai arénában –, és az is belefért, hogy Görbicz Anita két ziccert hibázzon el másodpercnyi különbséggel, mert a házigazdák lövői még a kaput sem találták el.

Amorim a győriek legjobbjának bizonyult
Amorim a győriek legjobbjának bizonyult

A 15. perc után azonban megtört a győriek lendülete, a szlovénok viszont kiegyenesedtek. Hiába próbálta rendezni a sorokat Ambros Martín időkéréssel, a Krim vezetéshez jutott. Amorim felső sarkos bombája még idejében élesztette a vendégeket, akik ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést. A játékuk azonban hullámzó maradt. A védekezésükből hiányzott egy csipetnyi agresszió és frissesség, de a támadójáték sem volt sziporkázó. A végjátékban kétgólos előnyhöz jutott a Győr, és bár volt esélye még ezt is megtoldani, a Krim újfent egyenlített, és Katrine Lunde védésének volt köszönhető, hogy nem lett meg a hazai gólelőny a szünetre (14–14).

A második félidő elején sem sziporkázott a Győr, nagyon jól jött, hogy kettős emberhátrányban, egygólos vezetésnél Lunde büntetőt hárított. Ami késett, nem múlt: ismét egalizált a Krim, majd labdaszerzés után már vezetéshez is jutott a házigazda. Amit viszont nem sokáig tudott megtartani, és utána megint kapaszkodni kényszerült. De ez össze is jött neki, mert támadásban lassúak voltak a győri keresztmozgások, sablonosak a passzok. Persze a vendégek kedvét szeghette az is, hogy a szlovén védők azt csináltak velük, amit akartak. Görbicz alkaros torkon vágását is megúszták két perc nélkül, de szerencsére a győri irányító is kihordta lábon az ütést.

Martín edző nem dőlhet hátra: csapata ezúttal sem száguldott
Martín edző nem dőlhet hátra: csapata ezúttal sem száguldott

A bal szélen nyitott frontot a Győr, Kovacsics Anikó és Korsós Dorina megtalálta az utat a kapuig, Görbicz cundere viszont elakadt Jelena Grubisicben. Megakadt a szlovén szekér is, a 45. percben időt kértek a hazaiak. Orbán Adrienn ziccerével aztán csak meglett a közte három, a legjobbjaitól anyagi problémák miatt elköszönő házigazdák kispadja rövidebb volt, így érezhető fáradtság mutatkozott rajtuk. Becsületükre legyen mondva: így sem adták fel, az 50. percben már iksz állt az eredményjelzőn. Két perc alatt tűnt el a Győr háromgólos előnye...

Az 53. percben az Amorim ellen elkövetett szabálytalanságot követően először jutott emberelőnyhöz a Győr, és azonnal időt is kért. Másodpercek kellettek a ziccerig, de Kovacsics hibázott a szélről, maradt a minimális vendégelőny. Görbicz eladta a labdát támadásban, így a vendégek elszalasztották az esélyt, hogy nyugalmat csempésszenek a hajrába. Lunde védéseivel tartotta magát, előnyét és tulajdonképpen az eredményt az ETO, majd a kapus honfitársa, Löke hosszas gólcsendet megtörve gólt brusztolt ki a győrieknek. Utolsó szalmaszálként időt kért a támadásban teljesen elfogyó Krim, de már ez sem mentette meg a szlovénokat a hazai vereségtől (22–24).

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
KRIM LJUBLJANA (szlovén)–GYŐRI AUDI ETO KC 22–24 (14–14)
Ljubljana, 1600
néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
LJUBLJANA: Stefanisin – Krpez 5 (1), LAZOVIC 5, A. Bulatovics, Piedade 4, Penezic 3, Zrnec 1. Cs: GRUBISIC, Marincek (kapusok), Wörz 1, Mavsar 3 (2)
GYŐR: LUNDE – Bognár-Bódi 2, LÖKE 4, Tervel, E. AMORIM 4, Kovacsics 1, Görbicz 5 (5). Cs: K. Bulatovics 4, Korsós 2, Orbán Adrienn 2, Hornyák D.
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 9. p.: 3–5. 15. p.: 6–8. 20. p.: 10–9. 26. p.: 12–14. 33. p.: 14–16. 38. p.: 17–16. 41. p.: 18–18. 46. p.: 18–21. 49. p.: 21–21. 51. p.: 22–23
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Tone Tiselj: – Ennél többet nem tudtunk tenni a sikerért, akik ma pályára léptek, kihajtották magukat, a szívüket is kitették. Sajnos elszállt az álmunk, ezzel véget ért egy korszak, de ez nem a mai meccsen dőlt el – a körülmények, az előzmények után az is bravúr, hogy így küzdött a csapat.
Ambros Martín:
– Elértük, amit akartunk, bejutottunk a final fourba, és ennek nagyon örülök. Most nem látványos játékkal nyertünk, hanem más erényeinket mutattuk meg, küzdöttünk, harcoltunk, haraptunk. Nincs miért aggódnom, száz százalékig bízom a csapatban. Két éve nem kaptunk ki idegenben, ez önmagáért beszél.

KORÁBBAN
Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17–22
(8–9)

AZ ÁLLÁS
1. GYŐRI AUDI ETO KC 4 3 1 103–92 +11 7
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 4 2 2 94–74 +20 6
3. Krim Ljubljana (szlovén) 4 1 3 85–99 –14 2
4. Larvik (norvég) 4 1 3 77–94 –17 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik