Férfi kézi: a megműtött Sterbik a vártnál később térhet vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.18. 15:40
A vártnál később, nagyjából három hónap múlva térhet csak vissza a pályára Sterbik Árpád, a Barcelona kézilabdacsapatának hétfőn megműtött kapusa.

Mint korábban megírtuk, Sterbik a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen parádés formában védett, de le kellett cserélni, mivel az egyik védésnél megsérült a jobb térde.

Az elszakadt meniszkuszt hétfőn Barcelonában megoperálták, és a legfrissebb orvosi vélemények szerint három hónapos kényszerpihenő vár a klasszis kapusra. Ez azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligájában leghamarabb a négyes döntőben védhet újra, már amennyiben a katalánok eljutnak odáig.

A Barcelona vezetőinek most el kell dönteniük, hogy a szabályok adta lehetőségeken belül igazolnak-e egy másik kapust – aki január 31. óta nem lépett pályára a Bajnokok Ligájában és egyéb nemzetközi vagy hazai tétmérkőzésen –, vagy Danijel Sariccsal és a 18 éves Nacho Bioscával vágnak neki a következő hónapoknak.

A katalán csapat a meggyengült spanyol bajnokságban Sterbik nélkül is toronymagas aranyesélyesnek számít, a Bajnokok Ligájában viszont a nyolcad-, majd negyeddöntőnek kockázatos lenne nekivágnia a rendelkezésre álló kerettel, mert ha a szintén világklasszis Sariccsal is történne valami, akkor nagy bajba kerülne.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
8 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28