Női kézilabda: Böhn januárban visszatérne Magyarországra

2013.12.10. 10:52
Karl Erik Böhn januárban Magyarországra készül, és azt tervezi, hogy márciusban már edzést tart a magyar női kézilabda-válogatottnak.

A tavalyi Európa-bajnokságon a magyar csapattal bronzérmet nyert, majd leukémiával kezelt és csontvelő átültetésen átesett norvég szakember a Duna TV hétfő esti Sportaréna című műsorának adott telefonos interjúban beszélt erről, hozzátéve: jelenleg otthonában, édesanyja társaságában gyógyul, és a kórházba már csak kontrollra kell visszamennie, hétfőtől pedig a norvég televízió felkérésére szakkommentátorként elemzi a szerbiai világbajnokság eseményeit.

„Türelmes vagyok, nem sürgetem a felépülést. Januárban már tervezem, hogy Magyarországra utazok” – jelentette ki, s azzal folytatta, hogy akkor néhány mérkőzésre is szeretne kilátogatni, valamint köszönetet mondani azoknak, akik támogatták őt. Bevallotta: volt olyan pillanat, amikor a biztatások nélkül már kis híján feladta a küzdelmet a betegséggel szemben.

A norvég szakember hozzáfűzte: tetszik neki, hogy Hajdu János – aki az év végéig megbízott kapitányként helyettesíti őt – ugyanabban a stílusban játszatja a magyar válogatottat, mint korábban ő tette.

„Az elején kicsit kényelmesen és hibákkal játszottak a lányok, de mentek tovább, és ennek meglett az eredménye” – állapította meg az eddigi mérkőzéseket értékelve, majd dicsérte a csapat összhangját, amely szerinte „sok mindenre elég lehet”.

A vb-esélyekről azt mondta, hogy a norvég válogatott a legerősebb a mezőnyben, de a dánok, a spanyolok és a montenegróiak is nagyon jól kezdtek, a magyar csapat pedig szerinte a sötét ló szerepét töltheti be a szerbiai tornán.

„Van egy rossz hírem az ellenfeleknek: senki sem mehet biztosra Magyarország ellen” – szögezte le Böhn.

Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
21 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
6 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54