Férfi kézilabda: Harsányi pályázik az IHF bizottságába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 17:52
Harsányi Gergely, a Grundfos-Tatabánya jobbszélsője pályázik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) sportolói bizottságába.

Az IHF keddi közleménye szerint a szavazásra december 8. és 10. között kerül sor. Összesen 17-en kandidálnak. A bizottság öttagú, és előírás, hogy minimum két férfi és két női játékosnak be kell kerülnie. A legtöbb voksot kapó kézilabdás pedig tagja lesz az IHF legfőbb döntéshozó szervének, a tanácsnak.

„Most lehetőségük van a játékosoknak, hogy az eddiginél jobban hallathassák a hangjukat, elmondhassák véleményüket. Sokat kaptam ettől a sportágtól, és szeretnék a pályán kívül is valamit visszaadni. Egyáltalán tenni a kézilabdáért" – fogalmazott a 32 esztendős, kétszeres olimpiai negyedik helyezett Harsányi, aki közgazdasági, nemzetközi marketing és sportjogi diplomával, angol és német nyelvtudással rendelkezik.

Hogy kik kerülnek be a sportolói bizottságba, az a szerbiai női világbajnokság zárószakaszában, december 21-én vagy 22-én derül ki Belgrádban.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Három kihívója van a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnökének

Kézilabda
2025.09.26. 11:44

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik