Férfi kézi BL-selejtező: a Szeged edzője türelmet kér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 21:39
Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának spanyol edzője szerint hibáikkal megkönnyítették a Metalurg Szkopje dolgát a Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésén, amelyet 26–16-ra nyert meg az otthon játszó macedón csapat.

„Sokat dolgoztunk a meccs előtt, ma azonban gyengén játszottunk – mondta a mérkőzés után Juan Carlos Pastor. – Három napunk maradt a javításra, hogy összeszedjük magunkat. Nagyon kevés gólt lőttünk a szünet után, igaz, Sztanics is remekül védett. Hibáinkkal megkönnyítettük a Metalurg dolgát. Amikor Szegedre jöttem, türelmet kértem, most is ezt teszem. Vasárnap az utolsó erőnkig harcolunk!”Juan Carlos Pastor. – Három napunk maradt a javításra, hogy összeszedjük magunkat. Nagyon kevés gólt lőttünk a szünet után, igaz, Sztanics is remekül védett. Hibáinkkal megkönnyítettük a Metalurg dolgát. Amikor Szegedre jöttem, türelmet kértem, most is ezt teszem. Vasárnap az utolsó erőnkig harcolunk!”

A Metalurgot irányító Lino Cervar a következőt nyilatkozta sima győzelmük után: „A Szegeddel extra csatát vívtunk, és ebben nem csupán a győzelem, hanem annak különbsége is nagyon fontos volt. Mondanom sem kell, boldog vagyok, hogy jó, biztos játékkal nyertünk. A szünet után különösen jól kézilabdáztunk, ekkor Sztanics is igazi tudásához méltóan védett.”

A szegedi visszavágó vasárnap 19 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
Tegnap, 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:04

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik