Férfi kézi BL: kedden indul el Szkopjébe a Pick Szeged

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 16:50
Kedden utazik el Szkopjébe a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, és szerdán a helyi Metalurg ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén.

A klub hétfői közleménye alapján az együttes a Szeged-Belgrád útvonalat busszal teszi meg, és a szerb fővárosból repülővel megy tovább Macedóniába. A találkozó 19 órakor kezdődik, a visszavágónak vasárnap a Tisza-parti város ad otthont, ugyancsak este 7-kor.

A szegedieknek ez lesz a 107. BL-meccsük, eddig 44 győzelem, 8 döntetlen és 54 vereség a mérlegük. 2877 gólt szereztek, és 2933-at kaptak.

A Tisza-partiak macedón csapattal egyszer találkoztak, még 2004-ben a Vardarral voltak azonos csoportban. Szkopjében 24-24-es döntetlen született, míg Szegeden 25-18-ra nyert a hazai gárda. Érdekesség, hogy a mostani keretből Vadkerti Attila és Ilyés Ferenc játszott azon a két meccsen, idegenben Vadkerti 3, Ilyés 2, otthon Vadkerti 2, míg Ilyés 1 gólt szerzett.

Niko Mindegía, Roberto Parrondo és Vladimir Vranjes első hivatalos meccsét játssza majd a Szeged színeiben, és új vezetőedző, Juan Carlos Pastornak is ez lesz az első fellépése.

Amennyiben a Pick megnyeri a párharcot, felkerül a 24-es főtáblára. Az ottani ellenfelek: Barcelona (spanyol), PSG (francia), Vardar Szkopje (macedón), Thun (svájci), valamint a Dinamo Minszk (fehérorosz), Tatran Presov (szlovák), Besiktas (török), AEK Athén (görög) selejtezőcsoport győztese.

Ha a Szeged kikap a selejtezőben, akkor az EHF-kupában a legjobb 32 között folytatja. Ennek a sorsolása október 22-én lesz.

 

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
Tegnap, 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:04

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik