Női kézi NB I: Mindig különleges érzés bajnoknak lenni - Löke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.24. 21:35
Heidi Löke a második, Szepesi Ivett az első bajnoki címét ünnepelhette a magyar női kézilabda NB I-ben, miután a Győr 34–19-re legyőzte idegenben a Ferencvárost. Zácsik Szandra a vesztes félnél lépett pályára, de legalább már játszott, ami az esetében nagy szó.

„Mindig különös érzés bajnoknak lenni. Tudtuk, hogy a Fradi Tomori nélkül is erős. Ő egy klasszis, innen is jobbulást kívánok neki – mondta Löke, aki kitért a mérkőzésre is. – Felkészültünk a meccsre, az első félidőben mégsem voltunk jók. A második félidőben aztán már tudtuk a lerohanós játékunkat játszani."Löke, aki kitért a mérkőzésre is. – Felkészültünk a meccsre, az első félidőben mégsem voltunk jók. A második félidőben aztán már tudtuk a lerohanós játékunkat játszani."

Szepesi Ivett még csak az első bajnoki aranyát gyűjtötte be, ám reményei szerint hamarosan mellé tehet egy még értékesebbet is.
„Köszönöm a csapatnak és a klubnak, hogy ezt átélhettem. Remélem, tudjuk még fokozni – utalt a BL-döntőre a balszélső. – Kemény mérkőzést vártunk, a második félidőre összeállt a védekezésünk, ez volt a sikerünk kulcsa."

A vállműtéten átesett Zácsik Szandra szűk féléves kihagyás után térhetett vissza, ő is tisztában van vele, hogy időt vesz igénybe, míg utoléri magát.
„Zsuzsi (Tomori – a szerk.) sérülése miatt került sor a játékomra. Előzetesen öt-tíz percet beszéltünk meg, de úgy alakult, hogy több lett belőle – nyilatkozta a Ferencváros átlövője a Nemzeti Sport Online-nak. – Nagyon jó érzés volt a pályán lenni és gólt lőni, de még nagyon távol vagyok magamtól. A második félidőre elfogyott az erőnk, eladtuk a labdákat, a Győr pedig ezt kihasználta."

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
11 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37