Női kézi: pénz állt a házhoz a Valceánál. Jövőre feleződik a költségvetés?

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 19:08
A megyei tanácstól 100 ezer lej (körülbelül hat és félmillió forint) támogatáshoz jutott az Oltchim Valcea női kézilabdacsapata, ám sürgősen újabb forrásokra van szüksége ahhoz, hogy esetleges továbbjutása után eredményes lehessen a Bajnokok Ligája végső szakaszában. Közben egyre valószínűbb, hogy a bukaresti Romexpóban egy ideiglenesen kialakított pályán kerülne sor az elődöntőre.

„A tanácstól kapott összeg csak pillanatnyi segítség, de nem elég. Például csak egy Larvik elleni elődöntő többe kerülne. Gyorsan újabb forrásokra van szükségünk, még a héten elő kellene teremtenünk 700 ezer lejt" – nyilatkozta Peter Berbecaru, az Oltchim elnöke.

„Nem szeretnénk, hogy vége legyen a klubnak. Mi lenne, ha megnyernénk a BL-t? Készítettem már egy tervet a következő szezonra, amihez, remélem, meg tudom győzni a szponzorokat és a helyi szervezeteket. A kiadásainkat meg kellene feleznünk, de a csapat magját egyben tartanánk, és melléjük fiatalokat hoznánk. Ha viszont 'meg kell halnunk', azt szépen tennénk, és elhoznánk Valceába az áhított BL-trófeát. Beszéltem a légiósokkal, akik azt mondták, először a Valcea ajánlatát hallgatják meg. Bulatovics is azt mondta nekem, hogy ha megfelelő ajánlatot kap, marad. Ő valamint Pineau, Barbosa és a román válogatottak is a világ nagy csapatainak a célkeresztjében vannak, így ha nálunk megszűnne a szerződésük, már másnap lehetne új csapatuk" – tette hozzá a sportvezető.

Berbecaruval ellentétben Cristian Gatu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke meg van róla győződve, hogy legkésőbb a szezon végén távoznak Valceából a légiósok, míg a jelenleg hárommillió eurós költségvetést valóban meg kell felezni az életben maradás érdekében.

Mint korábban beszámoltunk róla, felvetődött, hogy a négy közötti BL-meccseket akár egy stadionban is rendezhetné a Valcea, most mégis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a bukaresti Romexpóban ideiglenesen kialakított pályán kerülne sor az elődöntőre. Itt is 14 ezren tekinthetnék meg a találkozót, szemben a valceai csarnok háromezres befogadóképességével.

Az Oltchim vasárnap a Krim Ljubljana ellen biztosíthatja be továbbjutását a középdöntőből, míg az FTC elődöntőbe jutásához az kellene, hogy több pontot szerezzen az utolsó fordulóban Zvenyigorodban, mint a románok a szlovénok ellen.

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 6. FORDULÓ

Március 16.: Zvezda Zvenyigorod–FERENCVÁROS
Március 17.: Oltchim Valcea–Krim Ljubljana

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana (szlovén)5
4
1141–126158
2. Oltchim Valcea (román) 5 3 2 131–122 9 6
3. FERENCVÁROS 5 3 2 136–143 –7 6
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 5
5
129–146 –17 0
Legfrissebb hírek

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
15 órája

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

A védekezés és a megfelelő mentalitás dönthet az FTC elleni rangadón az ETO alapembere szerint

Kézilabda
2025.10.10. 15:36

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 15:37

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
2025.10.04. 20:28
Ezek is érdekelhetik