Női kézi: „öt művésszel” a soraiban harcol a Vác a KEK-ben

2013.03.09. 09:08
Azt nem lehet mondani, hogy biztató előjelekkel várná a Váci NKSE női kézilabdacsapata a francia Issy Paris Hand elleni KEK-negyeddöntő első, szombati felvonását, hiszen a csapat hétközi bajnokiján a beállós Mayer Szabina ráesett a kezére, súlyos sérülést szenvedett, utána meg alig bírta kiverekedni a győzelmet az alsóházas Siófok ellen.

„Meglátszott a meccs második félidején, hogy megviselt bennünket Szabina kiválása. Alapembere a csapatunknak, de meg kell próbálnunk pótolni – most mindenkire nagyobb felelősség hárul – állapította meg Gulyás István, a Vác vezetőedzője. – Nem készültünk nagyon sokat a franciákra, mert fontos bajnokijaink voltak, azokra kellett koncentrálnunk, de szereztünk négy-öt felvételt róluk, tudunk mindent, amit tudnunk kell. A kulcsemberük Mariama Signaté, aki a francia válogatottban több mint százszor szerepelt, van néhány korosztályos válogatottjuk, na meg nagyon magasak, erősek.”Gulyás István, a Vác vezetőedzője. – Nem készültünk nagyon sokat a franciákra, mert fontos bajnokijaink voltak, azokra kellett koncentrálnunk, de szereztünk négy-öt felvételt róluk, tudunk mindent, amit tudnunk kell. A kulcsemberük Mariama Signaté, aki a francia válogatottban több mint százszor szerepelt, van néhány korosztályos válogatottjuk, na meg nagyon magasak, erősek.”

Ez kevésbé jó hír a váciaknak, akik meg épphogy fürgébbek, de alacsonyabbak a belső posztokon, vagy amint Gulyás István mondta: „Nekem öt művészem van.”

Triffa Ágnes szerint azonban ezt a hátrányt is ki lehet egyenlíteni.

„Ezeket a nagydarab játékosokat könnyebb kibillenteni, ha a súlypontjuk elindul az egyik irányba, nehezen fordulnak vissza, szóval a mi mozgékony, jól cselező játékosaink megtréfálhatják őket – vélekedett a Vác kapusa. – Jó csapat a franciáké, de nem legyőzhetetlen, ugyanakkor az első meccs a mi fiataljaink számára inkább tapogatózó jellegű lesz, hiszen más élőben megtapasztalni, milyen az ellenfél, mint videóról. Emiatt nem számítok sima meccsre, de mi ritkán szoktunk sima meccset játszani – viszont általában kikaparjuk magunknak valahogy a gesztenyét.”

Derűlátó Gulyás István is: „Pozitívak vagyunk, optimisták, bízom a sikerben. Az anyagi nehézségeken túl vagyunk, vagyis csak a játékkal kell foglalkoznunk. Ha sokat ütközünk, feljebb toljuk a védekezésünket, meg tudjuk fogni a nagydarab franciákat, továbbjuthatunk.”

KEK
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Váci NKSE–Issy Paris Hand (francia)
Vác, 16.00 (tv: Sport Klub). Vezeti: San José, Murcia (spanyolok)

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37